Paco vagy Vasvilla?
Szeged éjszaka is gyönyörű. Pláne, ha egy teljesen új állatfaj jelenik meg az utcáin. Szerda éjjel ez történt.
Szeged éjszaka is gyönyörű. Pláne, ha egy teljesen új állatfaj jelenik meg az utcáin. Szerda éjjel ez történt.
Szohág városánál történt a szerencsétlenség.
Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-ától a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.
A Nyugati vonatforgalmában korlátozások vannak, kelet felől most „többféle opció” létezik a vonatközlekedésben. A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon 20–30 perccel megnő a menetidő.
A jelenlegi vágányzár május 30-áig tart, a tavaly őszi leállást követően ekkor fog megindulni ismételten a vasúti forgalom, egyelőre a megszokott, dízeles vontatással.
A váci oldalban kell figyelni majd a hétvégén, a 70-esen és a 71-esen egyaránt. A Railjetek Kelenföldön fordulnak még ezen a héten. A többi ismert pályafelújítás, pályaépítés pedig folyamatos.
Magyarország két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához kér összesen 2,8 milliárd forint támogatást.
A LeoExpress Siriusa után az Rail Cargo Hungaria mozdonya a következő kínai gyártmányú jármű, amit a velimi próbapályán tesztelnek.
A zsúfolásig telt kórházak és térségek evakuálását szolgálja a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek szállítására alkalmas vonat.
A PKP Cargo International huszonkilenc 753.7-esbe szerelteti be az ETCS fedélzeti egységét.
Horváth Ottó 2021. március 16-ától a CER Hungary Zrt. új vezérigazgatója.
A Railjetek csak Kelenföldig járnak, de figyelni kell a 70-esen és a 100-ason. Rétszilason él, vagy oda menne vonattal? Van egy rossz hírünk.
A MÁV–Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően március 15-étől már Pápa helyi autóbusz-bérleteit és a helyi napijegyet is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a MÁV-Start pénztáraiban.