nagyvasút
Európa legnagyobb vasúti építkezése
Kerülőző Mercedes-vonatok, kényszerleszállás kukoricásban – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 12-étől augusztus 18-áig.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások augusztus 19-étől
Jó néhány vadonatúj pályafelújítási munka kezdődik el a következő héten. Szinten mindenhol pótlóbuszozni kell, figyeljenek oda, amikor útnak indulnak!
Ismét zakatol a Transzázsia Expressz
Négy ország dolgozik együtt a Budapest–Rostock közötti áruszállítás fejlesztésén
Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben.
Egy napra feltámad a Cibak expressz!
Előre ismert győztese van a rajeci vonal pályázatának
A Zsolna–Rajec vasútvonal kiszolgálására irányuló tender győztese csakis a ZSSK lehet. Miért is?
Kapacitásbővítést tervez a ŽSR
A pozsonyi elővárosi vonalakon lehet számítani a közeljövőben a vasúti közlekedés javulására.
Akkumulátoros üzeműre építtet át tolatómozdonyokat az ÖBB
Jönnek a német kétszintesek
Az ex DB-kocsik a Regiojet járműparkját erősítik, szeptember 2-ától még több férőhely lesz egyes járatokon Pozsony és Révkomárom között.
Közvetlen vasúti kapcsolat jött létre Moszkva és Jakutföld között
A legrövidebb, mégis a legkerültebb kerülőút
Vége a vágtornóci siklás helyreállításának
Jön az augusztus 20-i hosszú hétvége
A múlt heti pihenőnap-áthelyezés és az ünnep miatt változik a vonatok közlekedési rendje a hétvégén.