Közös intermodális vállalatot hozott létre a PKP Cargo és az LTG Cargo Polska
A lengyel–litván kooperáció a két országon kívül Németországban és Olaszországban tervez fuvarozni.
A lengyel–litván kooperáció a két országon kívül Németországban és Olaszországban tervez fuvarozni.
A Hupac és a Rail Cargo Group is az eurázsiai áruszállítás fontos kapujaként tekint az Európa és Ázsia határán található országra.
A félpótkocsikat szállító vonatok irányonként hetente ötször közlekednek a csehországi Paskov és olaszországi Verona között.
Elindul a Budapest–Brno fuvar, a magyar főváros és a törökországi Köseköy között pedig sűrítenek.
Jelenleg ötven százalékos a kedvezmény, ezt év végéig 98 százalékra emelnék fel, vagyis a fuvarozóknak csak minimális összegeket kellene fizetniük.
A svájci teherfuvarozó magánvasút tavaly tíz százalékkal kevesebb vonatot közlekedtetett le, mint 2019-ben.
Az Ever Given konténerszállító elakadását, majd a forgalmi torlódás megszűnését követően jelentős mennyiségű hajó tart a holland kikötőbe. Képes lesz kiszolgálni az áruk továbbszállításához szükséges kapacitásokat a vasút?
A Medway magán-vasúttársaság naponta indítana a híres portugál felfedezőről elnevezett, közvetlen intermodális tehervonatot Portugália és Németország között.
A teherfuvarozó vasúttársaság veszteségei tavaly több mint megduplázódtak.
Hogyan birkózhat meg egy vasúttársaság a jelenlegi válsággal és hogyan válhat a vasúti árufuvarozás a jövő szállítási módjává? A Rail Cargo Group (RCH) elnök-vezérigazgatója a napokban adott interjút, többek között ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan is.
A szállítmányozó cég heti négy új intermodális TransFER-fuvart kínál Verona és Hannover között.
Az első Kína–Európa expressz 2011 márciusában indult útnak Csungkingból Duisburgba, új korszakot nyitva a vasúti árufuvarozásban.
A fejlesztésnek köszönhetően átláthatóan és egy helyen elérhető az összes TransFER-összeköttetés és azok kombinációi.
Április 5-étől már hetente négyszer járnak a logisztikai cég intermodális TransFER-vonatai, zöld energiát használva.
A tavalyi harmadik negyedévben összesen 2,1 százalékkal több tonnakilométernyi árut szállítottak vasúton a szigetországban, mint az előző év azonos időszakában.