Határozott vasútfejlesztési tervek Szerbiában
Az előttünk álló évtized során 3,3 milliárd eurót költenének a hatékonyság, a környezeti fenntarthatóság és a regionális kapcsolatok javítására.
Az előttünk álló évtized során 3,3 milliárd eurót költenének a hatékonyság, a környezeti fenntarthatóság és a regionális kapcsolatok javítására.
Az orosz gyártású jármű alatt a Ganz Motor Kft. forgóváza dolgozik.
Az építkezések várhatóan még az éven meg is kezdődhetnek. A járművekről és az infrastruktúra nagy részéről az Alstom gondoskodik.
Nagysebességű villamos motorvonatok beszerzéséről írt alá szándéknyilatkozatot Tomislav Momirović szerb közlekedési miniszter Csen Bóval, Kína belgrádi nagykövetével.
Hamarosan megélénkül a vasúti teherforgalom a Tisza-parti városban, mihelyst nekiállnak a belgrádi fővonal átépítésének.
Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.
Már jövőre hozzá akarnak látni a pályaépítéshez, sőt, 2022-re el akarnak készülni.
A tavaly április óta tartó átépítési munkálatok befejeződtek, már csak az apróbb simítások maradtak hátra, de ezek már nem akadályozzák a menetrendszerű vasúti forgalmat.
A társaság közel 45 milliárd forintért újíthatja fel és villamosíthatja a Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasúti pályát.
Az Újvidék és Szabadka közötti szakasz rehabilitációs munkái a Belgrád–Újvidék vonalszakasz felújítását követően indulnak be.
A szerb vasút tájékoztatása szerint felfüggesztik a kelebiai határon át zajló vasúti forgalmat a szerbiai vírusvészhelyzet miatt, ezért átmenetileg szünetel a nemzetközi személyszállítás Szerbia és Magyarország között.
A legtöbb nemzetközi vonat újraindul. A dömösi viharkárok helyreállításáig a prágai eurocityk nem közlekednek.
A Szabadka és Zenta közötti pályafelújításból csak a zúzottkővel való feltöltés és a szabályozás maradt hátra.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 27-étől május 3-áig.
A Baját Bácsalmáson keresztül Szabadkával összekötő új pályán százhússzal lehetne majd haladni, ráadásul villamosítanák is.