Egerbe és Szolnokra is megérkeztek az elektromos BYD-autóbuszok
A hevesi vármegyeszékhelyen hat, a jászsági központban pedig tíz zéró emissziós kocsi áll forgalomba napokon belül.
A hevesi vármegyeszékhelyen hat, a jászsági központban pedig tíz zéró emissziós kocsi áll forgalomba napokon belül.
Június 24-e éjjelén a fővárosban, Debrecenben, Domaszéken, Dombóváron, Hatvanban, Kecskeméten, Mártélyon, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsett, Petőfiszálláson, Püspökladányban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen és Veresegyházon várják az érdeklődőket a vállalatcsoport munkatársai.
A harmadik alkalommal rendezték meg, az ország minden szegletéből érkeztek versenyzők. A harmadik szolnoki esport-esemény a nézőközönségnek is kuriózumnak számított, ugyanis a Hangár épület aulájában óriás LED falon követhették nyomon a légiharcokat, amiket Fidel Ákos, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár századosa közvetített.
A Komáromban gyártott negyvennyolc eBus Győr, Zalaegerszeg, Szolnok, Szeged és Eger helyi közlekedését fogja zöldíteni.
Harmadik alkalommal rendezi meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum a MiG-29 Szimulátor Bajnokságot június 3-án.
A 100-as vonalon például a pályafelújítások ellenére is nő majd a menetidő, ráadásul fontos állomásokon nem állnának meg az IC-k.
Balatoni retró, osztrák keskenynyomköz, egy harapás Amerika, magyar mindennapok H0-ban és Legóból, városi vasút: bőven akadt szemlélnivaló a hétvégi vasúttörténeti és vasútmodell-kiállításon.
Javul az elővárosi és a regionális forgalomban közlekedő motorvonatok utaskomfortja, a biztosítóberendezési fejlesztésekkel lehetővé váló sebességemelésekkel pedig a jövőben még több vonalon használhatják ki a megengedett 160 kilométer/órás maximális sebességüket.
Cikksorozatunk második része az akkumulátoros motorvonatok új rekorderét mutatja be.
Az Aeropark és a Reptár látnivalói, sok-sok érdekes találkozással.
A MÁV-Volán-csoport idén tizenöt településen huszonegy helyszínnel csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz: többek között Szegeden, Miskolcon, Nagykanizsán, Szentesen, Szombathelyen, Szolnokon és Debrecenben várják az érdeklődőket.
Május 30-ától az újszászi vonalon már harminc hétköznapi és harmincegy hétvégi járatot szolgál ki Kiss.
Jön az idei első retróhétvége: Hatvan és Füzesabony környéke számos különleges járatot tartogat!
A ceglédi vonalon így már hat, az újszászi oldalban pedig két emeletes motorvonatot vehetnek igénybe az utasok szerdától – összesen tizennyolc KISS dolgozik egyidőben.
A 903/HA-LIS teljes története a légierőtől a Malévon, Pécsen, a Goldtimer Alapítványon át Szolnokig.