Pénteken és szombaton Múzeumok Éjszakája a MÁV-Startnál

iho/vasút   ·   2022.06.23. 15:00
muzej2022

A MÁV-Volán-csoport idén tizenöt településen huszonegy helyszínnel csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz: többek között Szegeden, Miskolcon, Nagykanizsán, Szentesen, Szombathelyen, Szolnokon és Debrecenben várják az érdeklődőket.

Lássuk, hol és milyen programokat kínál a vasúttársaság!

Szeged

A Múzeumok Éjszakája programsorozat már június 24-én, pénteken megkezdődik Szegeden: a szegedi Rendezőpályaudvaron 15:00 órától 22:00 óráig tart. A rendezvényen háttérzene szól majd, a stúdió műsorában pedig sok-sok vasutas érdekességről is hallhatnak az érdeklődők. (Facebook-esemény)

Járművek:

Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg

  • egy IC+ személykocsit,
  • a Rail Cargo Hungaria (RCH) egyik Siemens-villamosmozdonyát,
  • egy dízelmozdonyt,
  • valamint egy új vasútvillamost (tram-train) a fűtőház területén.

Különleges élmények:

  • Utazni lehet az egyik 478-as (korábbi M47-es) sorozatú dízelmozdony vezetőállásán.
  • A fűtőház belülről, alulról és felülről is megtekinthető.
  • Hajtányozás egy nagyobb méretű kézi hajtánnyal, „keringőzés” a fordítókoronggal.

Kiállítás:

  • Megtekinthető lesz a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kiállítása.
  • Nagyméretű, H0 méretarányú modul terepasztal, sok újdonsággal és sok érdekes járművel. A VTA Vasútmodellező Baráti Kör kiállítása.

Gyermekprogramok:

  • A kisebb gyermekek szórakozását a Vasúttörténeti Alapítvány jóvoltából ugrálóvár fokozza a bejárattól balra.
  • Vonatos színezési lehetőség.
  • Vasutas kvíz kicsiknek és nagyoknak, különleges nyereményekért.
  • Alkalmi képeslapok ajándékozása, korlátozott darabszámban.

A központi rendezvény június 25-én, szombaton zajlik. A Forgalomirányító Központban megismerhetők az ott folyó tevékenységek. A látogatók a korszerű vasúti irányításba (KÖFI rendszerek) és a tram-train működésével kapcsolatos rendszerekbe kaphatnak betekintést. Részletesen bemutatják a Nagyállomást; lesz történeti áttekintés és vasúttechnológiai ismertetés is, valamint a Szeged Igazgatóság területén lévő beruházásokról, vasútfejlesztésekről is tartanak egy rövid áttekintést.

A székházban, a Vasúttörténeti Alapítvány székhelyén az 1894-ben épült Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palota megismerésére van lehetőség, a pincétől az emeletekig. A program során vonatos utazásokkal kapcsolatos filmek non-stop vetítése, gyermeksarok, vasúti menetrendek, menetjegyek interaktív kezelése és utazási kedvezmények ismertetése várja a látogatókat. Az udvaron a kivilágított gőzmozdony megtekintésére van lehetőség, és a bombabiztos óvóhelyként kialakított pince rejtelmeit is bemutatják. Az épület alagsorában a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményét interaktívan, különleges megvilágításban mutatják be. Az érdeklődők beöltözhetnek a vasutas egyenruhákba.

Miskolc

A MÁV-Start június 25-én, szombaton 14:00 órától 22:00 óráig a miskolci Fűtőház és a vasút életébe szeretne betekintési lehetőséget adni azoknak, akik nemcsak a vasúti utazás iránt érdeklődnek, hanem arra is kíváncsiak, mi kell ahhoz, hogy a célállomásra eljusson egy mozdony és a személykocsik.

A rendezvény helyszíne: 3529 Miskolc, Kinizsi Pál utca 21. (Facebook-esemény)

Programok:

  • A fűtőház területén lévő óvóhely rejtelmei: az óvóhely bemutatása.
  • A rejtélyes körfűtőház: dízelmozdonyok és dízelmotorok, mozdonyalkatrészek bemutatása.
  • A fordítókorong bemutatása, miközben utasként egy fordulót tehetünk meg a fordítókorongon.
  • Dízelmozdonyok kívülről-belülről: a géptér és a vezetőfülke bemutatása.
  • Mit lát a mozdonyvezető? – virtuális utazás vasúti pályákon, vetítéssel.
  • Baleseti emelés eszközei: bemutató a segélyszerelvény felszereléséből.
  • Miért van a kocsivizsgálónak hosszú kalapácsa? – kerékvizsgálat, kerékmérés bemutatása, és ki lehet próbálni a kerékkalapálást is.
  • A villamosmozdonyok: mozdony- és alkatrészbemutató, de meg lehet tekinteni főmegszakító-mérést is.
  • A legújabb IC+ személykocsik bemutatója, beüzemelt utastájékoztatóval és légkondicionálással.
  • Fűtőházi múzeumvonat megtekintése: gőzmozdony, kéttengelyes kocsi, valamint vasúti relikviák bemutatása.
A miskolci fűtőház idén is megnyílik a látogatók előtt (fotó: Fazekas Erzsébet)

Gyermekprogramok:

  • Vonatos színezési lehetőség.
  • Vasutas kvíz kicsiknek és nagyoknak, különleges nyereményekért.

A Miskolc-Tiszai Rendelkező központban (Dominó) megismerhetők a Miskolc-Tiszai pályaudvar vonatközlekedésének lebonyolításának részletei. Bemutatják az 1966-ban átadott D55 típusú biztosítóberendezést, annak kezelését, funkcióit, működéséhez szükséges műszaki hátteret, a jelfogótermet és az ott folyó munkát. Az épületből kilátás nyílik az épülő Y hídra. A Miskolc-Tiszai Gépjavítóban (volt MÁV MTM) a Lencse-006 univerzális darus vasúti munkagép ismerhető meg, a vezetőállásból, valamint az Unimog speciális közúti-vasúti „kétéltű” jármű is megtekinthető, vezetőfülkékből a kiegészítő szerelvényekkel (például rézsűkasza).

A Volánbusz a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. eseményén négy új autóbuszt állít ki: egy Volvo 8900 B6SC-t, egy Credobus Econell 12-t, egy MAN Lion’s City GL A23-ast és egy Mercedes-Benz Intouro M-et.

Szentes

A Szeged JBI Szentes Telephely programja a Vasúttörténeti Alapítvánnyal együttműködve zajlik június 25-én, szombaton 18:00 órától 24:00 óráig a Szentesi Motorgarázsnál (6600 Szentes, Korsós sor 51.). (Facebook-esemény)

Programok:

  • A látogatókat elsőként a Vasúttörténeti Alapítvány fogadja a tárgyi emlékekben gazdag vasúttörténeti gyűjtemény megtekintésével. A relikviák mellett egyéb használati kellékek is láthatók. A látogatóknak bemutatják az 1928-ban létesült 94 éves motorgarázs múltját és jelenét, a mellékvonali motorkocsis közlekedést feldolgozó dokumentációs gyűjteményt a garázs épületében elhelyezett falitablókon.
  • Ezt követően a MÁV-Start telephelyén, szakmai vezető kíséretében folytatódik a program, melynek keretében sétát lehet tenni a telephelyen, megismerkedve az ezredforduló utáni infrastrukturális fejlesztésekkel is.
  • A kiállított 416-os („Uzsgyi”) és 117-es (korábbi Bzmot) sorozatú motorkocsik szakmai bemutatása, a jármű és járműkommunikációs berendezések fejlesztéseinek szemléltetése.
  • A járműjavító területen látható felújítási tevékenység bemutatása.
  • A működő terepasztalokon különböző vonatok közlekednek, a szabadtéri területen pedig kisvonatozás és egyéb interaktív foglalkozás is lesz. Várható még vasúti témájú filmek vetítése 16 milliméteres vetítőgéppel, vasúti oktatóanyagok diafilmen, valamint a közelmúlt történései digitálisan vetítve.

Gyermekprogramok:

  • Vonatos színezési lehetőség.
  • Vasutas kvíz kicsiknek és nagyoknak, különleges nyereményekért.
Nagykanizsa

A 8800 Nagykanizsa, Csengery út 84. címen található vasúti műhelynél június 25-én, szombaton 18:15 órától 22:00 óráig várják az érdeklődőket. Kezdési időpontok: 18:30, 20:00 és 21:30, de folyamatosan be lehet kapcsolódni. (Facebook-esemény)

Programok:

  • A műhely történetének ismertetése, majd műhelybejárás, ahol a húszméteres fordítókorong mellett megtekinthetők a kapcsolódó sugárvágányok, a mozdonyjavító álláshelyek, a segédműhelyek és a gépészeti berendezések.
  • Bemutatják az egykor a gőzmozdonyok kiszolgálásánál használt berendezéseket, a húszméteres fordítókorongot, a kapcsolódó mozdonyjavító körfűtőházban a mozdonyjavító álláshelyeket, segédműhelyeket és a gépészeti berendezéseket.
  • A terület bejárása során megtekinthető az egy- és az öttonnás daru, a kerékpársüllyesztő, a gőzmozdonyjavítás berendezései és a hidraulikus prés is.

Gyermekprogramok:

  • Vonatos színezési lehetőség.
  • Vasutas kvíz kicsiknek és nagyoknak, különleges nyereményekért.
Szombathely

A rendezvény június 25-én 18:00 órától 22:00 óráig két helyszínen is zajlik: a Vasút utca 8.-nál található vasútállomás „A” és „B” vágányainál, valamint a Sas utca 2.-nél található motorműhelynél. A programokra  bármikor bekapcsolódhatnak az érdeklődők. (Facebook-esemény)

A vasútállomáson vasúti járműbemutató várja az érdeklődőket: megtekinthetők a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. mozdonyai és motorkocsijai, továbbá a MÁV-Start új, 1./1+ osztályú IC+ büfékocsija. A járművek felügyelet mellett látogathatók, igény esetén a vasúti személyzet műszaki tájékoztatót is tart.

A MÁV-Start Zrt. Szombathely Járműbiztosítási Igazgatóság motorműhelyének megtekintéséhez az érdeklődőknek 18:30-kor a vasútállomás „B” vágányánál kell gyülekezni. A látogatók megtekinthetik a motorműhelyben folyó mozdonyjavítási munkákat, a műhely gépészeti berendezéseit, a háromszintes villamosmozdony-javító álláshelyet és a segédműhelyeket. A területi bejárás során megtekinthető a vasúti balesetelhárításban résztvevő Mercedes Unimog gépjármű és felszerelései. A programban az érdeklődők csak szervezetten, vasúti vezetéssel vehetnek részt. A műhely csak közterületeken át közelíthető meg, a vágányokon átjárni tilos! Létszámkorlát és előzetes regisztráció nincs.

Szolnok

A szolnoki vasútállomáson a magyar vasút születésének 170. évfordulója alkalmából 2016-ban megnyílt Kondor Balázs vasúttörténeti magángyűjtő kiállítása tekinthető meg Szolnoki Vasúti Almárium címmel. A vasútállomás utascsarnokában működik Magyarország egyetlen folyamatosan, a nap 24 órájában díjmentesen megtekinthető tárlata. Emellett az épület emeleti – korábbi Utasellátó – éttermében található az Almárium Látogató Központ, ahol Magyarország második, Pest és Szolnok között 1847. szeptember 1-jén megnyitott vasútvonalának jubileuma alkalmából „Szolnok és a vasút kapcsolatának mementói” című, állandó vasúttörténeti szakkiállítás várja a látogatókat. Az almárium gyűjteményében az ’50-es, a ’60-as- és a ’90-es évek forgalmi irodai miliője, a ’70-es és ’80-as évek állomásfőnöki irodája, az Utasellátó étterem és az étterem vezető irodája a ’70-es évek enteriőrjével, továbbá az egyedi „szocreál” iparművészeti faldísszel ékesített külön étterem, eredeti bútorzattal 1975-ből, továbbá rengeteg korabeli retró hangulatot idéző tárgy látható.

A MÁV-Vagon területi központjában a muzeális részletek mellett láthatók a 166 éves múltra visszatekintő Szolnoki Járműjavító telephely működése és eldugott érdekességei, úgy, mint a felújított, több mint 115 éves muzeális értékű víztorony, vagy a titkos óvóhely. A látogatók bepillanthatnak az IC+ kocsik összeszerelésébe, és megtekinthetik a régi, üzemen kívüli kovácsműhelyt.

Debrecen

A debreceni MÁV-székházban „A vasúti távközlés története” című kiállítás keretében a látogatók megismerkedhetnek különféle morzetávírókkal, távgépírókkal, induktoros (kurblis) és számtárcsás telefonokkal, régi és újabb vasúti távközlő berendezésekkel. Kipróbálhatók működés közben morzeírógépek, induktoros és számtárcsás telefonok.

Püspökladány

Püspökladányban, a vasútállomás részletes bemutatása mellett a 100-as vonal Püspökladány–Törökszentmiklós szakaszának utastájékoztató rendszerét vezérlő számítógép, valamint az ezen és a Kaba–Ebes szakaszon lévő távkezelő biztosítóberendezés, továbbá az állomás elektronikus biztosítóberendezése is megismerhető.

Pécs

Pécsett, a Pusztaszabolcs–Dombóvár és a Dombóvár–Pécs központi forgalomirányító (köfi) központban bemutatják a rendszer és a forgalomirányítók munkáját támogató technológiai kamerarendszert. Ismertetik a korszerű, vonatszámkövetéses utastájékoztató rendszert; a központi forgalomirányítás kiépítésével megvalósult erősáramú rendszerek (váltófűtés, térvilágítás) központból történő felügyeletét és az állomások tűz- és vagyonvédelmét.

Dombóvár

Dombóváron, a vasútállomással szemben lévő Múzeum állomásépületében annak rövid történetének ismertetése után a látogatók a múzeumbejárás során megtekinthetik:

  • a Múzeumpark kiállítást, jelzőket, vízdarukat, hajtányt,
  • Kovács Tibor nyugalmazott vasúti fafaragó mozdonykiállítását,
  • a Beles Lajos és a Dr. Majer József emlékszobát,
  • a 100 éves Dombóvár kiállítást,
  • a távközlő és telefonszobát,
  • a tárgyi emlékek szobáit
  • és a terepasztalt.
Kecskemét

A Vasútmodellező Alkotóműhely Vasúti relikviagyűjtők galériájában:

  • vasútmodellek (nyugat-európai vasutak IC-EC-EN-NJ szerelvényei),
  • működő Kandó Kálmán terepasztal,
  • dioráma: Törökfái keskenynyomközű vasútállomás,
  • tablók színes mozdonyképekkel.
  • A relikvia-részlegben régi vasúti ruhákat, berendezési tárgyakat és eszközöket, vasúti dokumentumokat mutatnak be.
Petőfiszállás

Petőfiszállás vasútállomáson, a Szentkúti Vasúttörténeti Emlékhelyen a vasúti szakmákat: pályafenntartási, vontatási-gépészeti, forgalmi szakszolgálatok munkáját lehet megtekinteni dokumentációkkal, munkaeszközökkel, szerszámokkal, egyenruhákkal. Láthatók még az utazással kapcsolatos tárgyak, melyek visszahozzák a ’70-es, '80-as évek hangulatát. A forgalmi és állomásfőnöki iroda szakmai berendezésein túl látható a szolgálati lakásként használt hálószoba és konyha korhűen berendezve, a korra jellemző használati tárgyakkal. A terepasztalon egy falu elevenedik meg, melyet körbefut a vasút; a vasúton és közúton egyaránt a hetvenes éveket jelenítik meg, a kornak megfelelő járműparkkal.

Mártély

Mártély vasútállomás várótermében a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány által berendezett általános vasúttörténeti kiállítás látható, különböző relikviákkal, interaktív használati tárgyakkal, egyenruhás beöltözéssel és az épület diorámájával. A kiállítást kiegészítik Lapis András, szegedi grafikus- és szobrászművész magyar mozdonyos témájú műszaki-realista grafikái, plakettjei és érmei.

Budapest

Budapesten, Hűvösvölgy állomáson, a Gyermekvasút Múzeumában a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítás 21 óráig tart nyitva, karszalaggal a belépés díjtalan. Emellett a 17 és 19 óra közötti idősávban induló személyvonatokon karszalaggal gyermekjegy váltható. A Naplemente Expresszen Hűvösvölgy és Széchenyihegy közötti oda-vissza vonatút során a kilátókocsikban a budai hegyek hangulata, az erdő közelsége mindig páratlan élményt nyújt. A különvonat alkonyatkor érkezik a Kis-Hárs-hegy melletti panorámaívbe, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra. A szerelvény itt várja meg a naplementét, majd indul tovább a hűvösvölgyi végállomásra. A Naplemente Expresszre karszalaggal gyermekjegy váltható.

Székesfehérvár

A MÁV Vagon területi központjában a muzeális részletek mellett látható a 130 éves múltra visszatekintő vasúti javítóüzem működése, a vasúti járműjavítás és járműalkatrészek gyártása. A látogatók megtekinthetik egy tradicionális vasúti kovácsműhely munkáját, valamint a modern technológiát jelentő lézer-, plazmavágást, CNC-marás és esztergálás munkafolyamatokat. Lehetőség nyílik egy újonnan felújított Bzx-kocsi megtekintésére is, és egyéb érdekes meglepetések is várják a látogatókat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.