Elektromos buszok Kolozsvárra – az Evopro is esélyes?

iho   ·   2016.08.25. 13:45
00kicsi

A kolozsvári városi tanács még 2015-ben döntött harminc elektromos hajtású autóbusz vásárlásáról, a közbeszerzés jelenleg is folyik – ám a városon a közelmúltban áthaladt 80 edays vándorlás akár a magyar gyártót is előnybe hozhatja. Az Evopro elektromos Modulói immár rendszeresen, megbízhatóan közlekednek Budapesten, Romániában Kolozsvár lehet az első olyan város, ahol ez a közlekedési eszköz jár majd. Iulia Persa, a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy az elektromos buszok üzembe helyezésével évente hetvenezer lejt (nagyjából ötmillió forint) takaríthatnának meg, nem is beszélve a környezetre gyakorolt hatásról.

Evopro Modulo – Budapesten bevált, vajon Kolozsváron lesz-e?<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A transindex.ro portál szerint a buszok – egyenként 3-500 000 eurót kóstálnak – árának 85 százalékát a Svájci Alap forrásainak felhasználásával finanszírozzák, az önkormányzat önrésze a fennmaradó 15 százalék. A 71 millió lejes (valamivel több mint ötmilliárd forint) összértékű projektben beszerzendő autóbuszok Kolozsvár négy legfontosabb útvonalán járhatnak majd.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek