Jöhetnek a nagyobb motorvonatok!

iho/vasút   ·   2016.12.09. 10:09
400px_emeletes

Habár a nemzeti vasúttársaság még a nyár végére ígérte, végül egyfajta karácsonyi ajándék lett belőle: megjelent a hónapok óta várt közbeszerzési értesítő, amely szerint összesen negyven nagy kapacitású, azaz minimum hatszáz ülést kínáló motorvonatot szereznének be, keretmegállapodás értelmében. Az ülőhelykínálat alapján a járművek egészen biztosan emeletes szerelvények lesznek – hacsak a pályázók elő nem állnak egészen hosszú egyszintű vonatokkal. A járművásárlást a MÁV-Start százszázalékosan európai uniós források felhasználásával, IKOP-projekt keretében hajtja végre.

Szinte már csak az a kérdés, hogy mikor veheti át első kétszintes KISS-motorvonatát a MÁV-Start (illusztráció: zelpage.cz/Jiri Navratil)

A nyílt eljárású tender nyertesének a járművek szállításán felül biztosítani kell azok üzembe helyezését, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat, mint például az üzemeltetési és karbantartási dokumentációt, az oktatást, a szoftvereket vagy a diagnosztikát. Az ajánlatok értékelése során hatvan százalékban a kért ár számít. A járművek leszállítását, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat a szerződés megkötésétől számítva kilencvenhat hónapon belül kell teljesíteni a győztesnek.

Az ajánlattételi idő meglehetősen rövid, mindössze egy bő hónap: 2017. január 13-áig lehet jelentkezni a kiírásra. A győztes szinte biztosra vehető: a MÁV-Startnak 123, a GYSEV-nek pedig eddig tíz – és a következő évek során újabb tíz – Flirtöt leszállító Stadler, főleg, hogy a svájci gyártó Pusztaszabolcson karbantartó-, Szolnokon pedig kocsiszekrénygyártó üzemmel is rendelkezik.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek