Kína–Európa vonatok: 2022-ben is túl a tízezrediken

iho/vasút   ·   2022.08.24. 12:00
eurazsia_tehervonat

Idén augusztus 21-én érték el a fontos mérföldkövet, tíz nappal hamarabb, mint 2021-ben. Az eurázsiai szállítási folyosó növekedése viszont lelassult.

Az Új Selyemút sikerességének mérésére több különböző módszer áll rendelkezésre. Az egyik a vonatok számát veszi figyelembe, míg mások a szállított áruk TEU-ban (húsz láb, vagyis 6,2 méter hosszú szabványos konténer) mért mennyiségét nézik, mivel nem minden szerelvény közlekedik teljesen megrakodva. A kínai nemzeti vasút China State Railway Group mérései szerint 2022-ben eddig 972 ezer TEU áru utazott, ami öt százalékkal több, mint a 2021-es hasonló időszakban. A vállalat az első féléves eredményeiben két százalékkal több tehervonatról számolt be Kína és Európa között, szállított TEU-ban mérve pedig 2,6 százalékos a növekedés.

Nem úgy tűnik, hogy az Új Selyemút forgalma lassan pörög fel. Habár az Ukrajnában zajló háború kitörése óta az úgynevezett Középső Korridor egyre jelentősebb szerephez jut az Európa és Kína közötti forgalom egyik alternatív útvonalaként, mégsem volt igazán soha valódi alternatíva, mivel nem elengedő a kapacitása az Oroszországon, Ukrajnán és Lengyelországon át vezető, fő irányon haladó árumennyiség kezeléséhez. Jóllehet, idén márciusban és áprilisban csökkent a volumen, mivel számos fuvarozó váltott át a Középső Korridorra, azóta viszont folyamatosan emelkedik a lengyelországi irány iránti igény. A C.H. Robinson logisztikai társaságnál azt remélik, hogy az év fennmaradó részében tovább fog nőni az árumennyiség, különösen annak fényében, hogy közeledik a karácsonyi szezon.

Ennek ellenére a szokásos volumennövekedés idén csökkenő tendenciát mutat. Az Európa és Kína közötti tehervonatok száma 2021-ben 22 százalékkal, a TEU-mennyiség pedig 29 százalékkal nőtt 2020-hoz képest. A 2020-as év több okból is különlegesnek számított; a Covid–19-pandémia globális kitörése pozitív hatással volt az Új Selyemúton zajló eurázsiai vasúti árufuvarozásra és óriási ugrást eredményezett: ötven és 56 százalékos növekedést hozott 2019-hez képest.

A világjárvány első szakaszában a vasúti árufuvarozás számított az egyetlen életképes szállítási alternatívának. A légi áruszállítás rettentően drága volt, a vasúti fuvarozás aránya viszont lassabban nőtt, mint a tengeri szállításé. A fuvarozási díjakat tekintve a tengeri szállítás idén év végére valószínűleg visszanyeri versenyhelyzetét: az árai várhatóan csökkenni fognak, ami rossz hír a vasúti árufuvarozásnak. A vasútra áthelyezett árumennyiség nagy valószínűséggel vissza fog térni a hajókra, vagy már vissza is tért – jelenti a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek