Már Afrikába is indít intermodális fuvarokat Kína

iho/vasút   ·   2022.10.20. 09:00
kontenerek

A dél-kínai Csengtuból startoló konténerek tehervonatokon jutnak el Hamburgba, ahonnan már hajón érik el a marokkói Casablancát.

Az új szolgáltatás az első intermodális összeköttetés Kína és Afrika között. Az első vonat október 15-én hagyta el Csengtut; a konténerek körülbelül 35 nap múlva érkeznek meg Marokkóba. A fuvarokból elsősorban a kínai textilipar fog profitálni, főleg az ország nyugati részén: elsősorban textilanyagokat, teát és műsorsugárzó berendezéseket exportálnak. Marokkóból pedig különféle nyersanyagok, beleértve réz, kalcium-foszfát és cinkérc érkezik majd az ázsiai országba.

A szállítási lehetőség a Kína és Marokkó közötti erős kapcsolatok eredménye – utóbbi ország 2017-ben csatlakozott az „Egy övezet, egy út” (Belt and Road Initiative, BRI) kezdeményezéshez, és idén év elején frissítette a kapcsolat időtartamát. Az új megállapodás keretében Kína jelentős mennyiséget szállíthat Marokkóba a Sinopharm Covid–19-vakcinákból. Ráadásul Marokkó augusztusban csatlakozott az úgynevezett Egy Kína-politikához, mely kimondja, hogy Kína, beleértve Tajvant is, az egyetlen kínai nemzet és kormány része.

Kína az ezredforduló óta hajt végre jelentős mértékű befektetéseket Afrikában, ami a Kína–Afrika Együttműködési Fórum (FOAC) elindításával kezdődött, melyet 2018-ban integráltak az „Egy övezet, egy út” kezdeményezésbe. Az együttműködési fórum jelenleg az 54 afrikai országból 53-at magába foglalja, kivéve a kontinens délkeleti részén fekvő Szváziföldet (másnéven Eswatini Királyságot). A tagok 2000 óta háromévente ülnek össze, változóan kínai és afrikai helyszíneken.

Kína a FOAC-on keresztül segítséget tud nyújtani adósságelengedés, segélytámogatások, valamint kedvezményes és kamatmentes kölcsönök formájában. Például 2021-ben azt állították, hogy 17 afrikai országnak engednek el összesen 23 olyan kamatmentes kölcsönt, melyek azon év végén jártak le.

2021-ben Kína több mint 47 milliárd eurót, vagyis nagyságrendileg 18–19 ezer milliárd forintot fektetett be Afrikában – jelenti a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek