Rekord tranzitidő Kína és Németország között

iho/vasút   ·   2022.11.09. 12:00
eurazsia_tehervonat

Új gyorsasági csúcs született az Új Selyemúton: Hszianból Duisburgba mindössze tíz nap alatt jutott el egy vasúti szállítmány, jórészt a fix menetrendnek köszönhetően.

Az első vonat október 26-án startolt el Hszianból és november 7-én futott be a német kikötővárosba, ahol hivatalos ceremónia fogadta. A fotovoltaikus (napelemes) inverterekkel, elektromos kompresszorokkal, porszívókkal és egyéb termékekkel megpakolt konténerek ötven vasúti kocsit foglaltak el. A szállítmány a 9908 kilométeres utat pontosan 9 nap, 19 óra és 26 perc alatt tette meg.

A gyorsított szolgáltatást a duisburgi kikötőt üzemeltető Duisport „vasúti kapcsolat 2.0”-nak nevezte el. A kikötőüzemeltető ázsiai részlegének vezetője, Kuangcsi Cao elmondta: az útvonal általános tranzitideje eddig két hét volt, konkrét menetrend nélkül, a szállítási idő minden érintett tranzitország aktuális forgalmi helyzetétől függött. Most viszont, hogy a személyszállító vonatokhoz hasonlóan rögzített időpontok szerint haladnak a fuvarok, az érintett felek tudják, mikor számítsanak a szerelvényekre, így együtt dolgoznak a szolgáltatás tranzitidejének csökkentésén.

A korábban a Teslánál dolgozó mérnök kiemelte: ez egy teszt, amit más célállomásokra is ki lehet terjeszteni, de egyelőre a duisburgi kapcsolat az elsődleges. A „vasúti kapcsolat 2.0” azt jelenti, hogy a szolgáltatás elsőbbséget élvez más eurázsiai fuvarokkal szemben, jóllehet nem lehet minden felet arra kérni, hogy a vonat prioritást kapjon az egyes szakaszokon. Ez is egy olyan kihívás, amit meg kell vizsgálni. Előfordulhat például, hogy egy mozdonyvezető valamelyik országban nem tudja, hogy egy bizonyos vasúti szolgáltatást elsődlegesként kell kezelni. A következő hónapokban az ilyen kihívások leküzdésével megpróbálják javítani a szolgáltatást.

A Kínát számos európai csomópontokat összekapcsoló vasúti árufuvarozási szolgáltatás, az úgynevezett Kína–Európa Expressz Kínában már prioritást kap, a kínai–kazah határon például már elsőbbséget élvez a regionális forgalommal szemben. Ha bármilyen jellegű fennakadás miatt korlátozott a kapacitás a határon, gyakran a Kína–Európa Expressz kap szabad utat minden egyéb fuvarral szemben.

A mostani az első alkalom, hogy egy adott szolgáltatás prioritáshoz jut, külön menetrenddel. Cao szerint három oka van, hogy miért pont Duisburg jutott előnyhöz. Az első, hogy ez volt a Kína–Európa Expressz első európai célállomása. Másodsorban ennek az útvonalnak a legnagyobb az áruforgalma, harmadrészt pedig Duisburg szoros partnerkapcsolatban áll Kínával – a város a két kontinens kvázi logisztikai fővárosa.

A kikötőnél úgy vélik, az Ázsia és Európa közötti kereskedelmi útvonalak fejlesztése erősíti a duisburgi kikötő pozícióját a vasúti árufuvarozás terén az európai hátországban betöltött központi csomópontjaként. Az Új Selyemúton keresztül haladó kínai áruforgalom továbbra is fontos része a duisburgi kikötő diverzifikált üzleti modelljének – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Ellátási lánc Nagyvasút Logisztika

Azonnali kormányzati lépéseket sürgetnek a vállalkozó vasúttársaságok: az energiaintenzív vasúti árufuvarozás továbbra is kimaradt a mentőcsomagokból

iho/vasút   ·   2022.11.30. 09:00

A szeptember végén bejelentett kormányzati segítség eddig még nem érkezett meg a vasúti árufuvarozási szektor terheinek könnyítése érdekében, emiatt fokozódik a bizonytalanság és aggodalom a vállalkozó vasúti társaságoknál.