Torlódó tehervonatok

Fritz Gergely   ·   2013.08.13. 11:30
saujhely_kk

A lőrinci hengermű bezárása óta leginkább az északkeleti országrészben lehet szergejes bugavonatokat látni. A körülbelül tíz tonna tömegű acéltömböket korábban a Dunaferr pestlőrinci üzemében dolgozták fel, az üzem 2012 novemberi bezárása után ugyanezt már Dunaújvárosban végzik. A bugavonatok java jelenleg Sátoraljaújhelynél lép be az országba, majd Miskolcon, Hatvanon és a fővároson át érik el Dunaújvárost. A sátoraljaújhelyi vonal főként a dunai vasműbe tartó fuvaroknak köszönheti élénk teherforgalmát, az utóbbi időszakban két, de akár három Szergej is dolgozott Szerencs és Sátoraljaújhely között.

A 331-es Szergej halad át bugavonatával Szegi megállóhelyen<br>A képre kattintva fotógalériánkat tekinthetik meg<br>(fotók: a szerző)

A bugavonatok Ukrajna felől érkeznek Szlovákiába, az acéltömböket Tiszacsernyőn (Čierna nad Tisou) rakják át szlovák pőrekocsikba. A szóban forgó szerelvények ezután Tótújhelyig (Slovenské Nové Mesto) közlekednek és ott lépik át a szlovák-magyar határt. Korábban vasércvonatok is gyakran koptatták a pályát, a tranzitvonatokon kívül pedig az újhelyi tolatós is gyakran jár, amit rendszerint remot Dácsia továbbít. Újonnan magánvasúti fuvar sem ritka: a Petrolsped Tőketerebesről (Trebišov) induló tartályvonata szintén Tótújhelynél lép be, különlegessége, hogy a vonatot egészen Terebestől magyar M62-es továbbítja, a határig szlovák személyzettel és magyar pilótával.

Egy extra-tehervonat: Szergej halad a határon Tőketerebesről Sátoraljaújhely állomása felé

A 80-as vonal felső, azaz Mezőzombor és az országhatár közötti felújítása és villamosítása egyébként már évek óta napirenden van, eddig a Mezőzombor és Bodrogkeresztúr közötti 7 kilométeres szakaszon a pálya felújítása készült el főként a 100-as vonalból kibontott vágányokból. A felújítás folytatásának időpontja még kérdéses, az eddigi hírek szerint 2015-re a 80-as vonal villamosítatlan része a jelenlegi 60-80 helyett 100 kilométer per órával lesz járható.

A sátoraljaújhelyi vonal valaha két vágányú volt, amelyek nyomai az állomás kezdőponti oldalán található útátjáróban még felfedezhetők

A magyar-szlovák határátmenetek egyébként az utóbbi években igen megváltoztak, a fuvarok nagy részét a villamosított Hidasnémeti–Miskolc vonalon bonyolítják, ennek közelsége a sátoraljaújhelyi vonal villamosítása ellen szól. A hidasi átmenet ugyanakkor a jelek szerint nem elég, az újhelyi vonal forgalmas, körülbelül napi egy kilépő és két belépő tehervonat gördül át a határon. Ráadásul a szlovák vasút (ŽSSK) törekvéseivel ellentétben a Fülek (Fiľakovo)–Somoskőújfalu átmenet sem szűnt meg teljesen, havonta többször lépnek be acélárut vagy faanyagot szállító szerelvények Somosnál.

Somoskőújfaluban belépett tehervonat Hatvan felé robog Selypen

A sátoraljaújhelyi vonal mellett a Szerencs–Abaújszántó között húzódó 98-as vonal teherforgalma sem elhanyagolható. Tállyáról kővonatok indulnak, a szerelvények többek között Kisújszállásra tartanak, a zúzottkövet pedig a 100-as vonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás között folyó felújításához használják fel.

A 213-as őserő húzza fel kővel rakott vonatát a tállyai rakodóról. A mozdony egykor még Szombathelyen szolgált, erre emlékeztetnek a vasi gépekre jellemző hosszú kapaszkodók is

Az élénk teherforgalom miatt Szerencsre akár négy Szergejt is vezényel a miskolci fűtőház, azonban olykor ez sem elegendő. A balatoni nyári menetrend idejére ugyanis Miskolc három remot Csörgőt ismét kölcsönadott a székesfehérvári fűtőháznak, így nem ritkán M62-est is lehetett látni ablakos vonat élén.

Kapcsolódó hírek