Vasutastalálkozó Ladányban, már hetedszer
Az id. Bíró Ferenc Vasúttörténeti Magángyűjtemény és a Vasútbarát Értékőr Egyesület szervezi szombat délutánra. Nagy beszélgetésekre készüljenek!
Az id. Bíró Ferenc Vasúttörténeti Magángyűjtemény és a Vasútbarát Értékőr Egyesület szervezi szombat délutánra. Nagy beszélgetésekre készüljenek!
A sorozatos siklások miatt a pályafelújításon túl a 418-asok hatását is vizsgálja a MÁV.
Az új járművek Biskek és Balikcsi között, az Iszik-köl tó mentén vezető vonalon álltak forgalomba.
Szeptember végére a vonatok leközlekedtetése szempontjából meghatározó munkakörökben dolgozók többsége kimeríti az éves munkaidőkeretét. Ráadásul küszöbön a vasúton a nemzedékváltás, és megjelentek a tudáshiányos munkavállalók is.
A tanévkezdéstől az utazók nemcsak a helyközi autóbuszjáratokon, de a helyi buszokon is igénybe vehetik a májustól bevezetett új bérleteket, azaz újabb településen valósul meg a teljes tarifaközösség.
A tisztázatlan körülmények között a tengerbe esett, az esetet ép bőrrel megúszó tengerészt egy török hajó mentette ki.
Az ajándékozás komoly fejtörést okozhat, akár családi, baráti kapcsolatainkban, akár üzleti vonatkozásban kerítünk sort rá, főként
Az állam nagysebességűvasúti hatósága, a CHSRA hat, 355 kilométer per órás sebességre képes villamos motorvonatra írt ki közbeszerzést.
A Debrecen–Nagykereki vonalon az elmúlt napokban mérővonattal végzett ellenőrzések során, a korábbi felújítással nem érintett szakaszon, több helyen pályahibát fedeztek fel.
Az elmúlt évben mintegy 23 millió kilométert tettek meg az autómegosztó szolgáltatások használói, és a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált.
Vannak olyan remek alkotások a filmiparban, amelyeket nem lehet megunni és minden
Az Adria intercity fedélzetén szeptember végéig, az utószezonban is kedvező áron lehet eljutni a horvát tengerpartra.
Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán.
Az Aeroflot-csoport tagjaként a légitársaságnak van a legtöbb utasszállító Boeing 747-400-asa. Közülük az 522 férőhelyes, RA-73286 lajstormjelű óriásgép Moszkvából repült Juzsnij-Szahalinszkba, majd vissza.
A 2027-ig megvalósítani tervezett beruházásokról a szerb elnök Aleksandar Vučić számolt be nemrég.