Indiában épül a világ legmagasabb vasúti hídja
A műtárgy 359 méter magasan ível át a Csenab folyó felett, a vonatok százzal düböröghetnek majd át rajta.
A műtárgy 359 méter magasan ível át a Csenab folyó felett, a vonatok százzal düböröghetnek majd át rajta.
Az Il-96-400M az orosz sajtóban „Boeing-gyilkosként” szerepelt, de nem volt rájuk vevő, a készülő gépek az elnöki flottát frissítik majd.
A szlovák személyszállító vasúttársaság átvette az utolsó, huszonegyedik 861-es sorozatú motorvonatát a ruttkai járműgyártótól.
A balesetben érintett pályaszakasz helyreállításáig ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be.
A tizenhárom automata tesztelése a Nyugati pályaudvaron, a Márvány- és Üvegcsarnokban, valamint a Keleti pályaudvaron, a 11–13. vágányoknál zajlik.
A püspökladányi személy vezére és öt utas is megsérült, a traktorvezető életét vesztette. A fénysorompó jól működött.
Az aranyosgyéresi támaszpontról szállt fel a gép, lakatlan területre csapódott be.
Már a megtervezése is kaland volt, hát még a negyven másodperces repülése. A gravitáció kisebb, de a légkör sűrűsége is. Az ilyen kis szerkezetek nagy előnyei a Mars-kutatásban.
A közlekedési társaság szerint előbbi járművek beszerzése 25, utóbbiaké körülbelül 12 milliárd forintba kerülhet.
A V-Híd Szergeje érkezett egy 1100 tonnás vonattal a statikus mérések elvégzéséhez – ez volt az első vonat a hídon.
A svájci teherfuvarozó magánvasút tavaly tíz százalékkal kevesebb vonatot közlekedtetett le, mint 2019-ben.
Megtörtént az első fontos lépés, az üzemanyagcellás járművek még szélesebb körű elterjedéséhez, a nélkülözhetetlen hidrogén utánpótlásához.
Konvertált kéthajtóművesekkel lehet helyettesíteni a mostani legnagyobb cargogépeket, az igény a teherszállításra óriási.
A General Electrictől vásárolt száztíz új, korszerű dízelmozdony jelentős fejlesztés az ENR történelmében.
A két betétkocsiból és egy vezérlőkocsiból álló szerelvényt 750.7-es sorozatú Búvár húzza-tolja.