A magyar vasút Trianonja
Az 1920-as békeszerződéssel súlyos, visszafordíthatatlan területi és gazdasági veszteségeket szenvedett el Magyarország. A vasút sem volt kivétel.
Az 1920-as békeszerződéssel súlyos, visszafordíthatatlan területi és gazdasági veszteségeket szenvedett el Magyarország. A vasút sem volt kivétel.
A kisgépek száznál is több település fölött tisztelegtek az évfordulón.
Az utasok az eddiginél komfortosabb kiszolgálása érdekében jövő nyár végéig utascentrum épül.
Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznainak vizsgálatára szolgáló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Budapest Fejlesztési Központ.
A trianoni békeszerződés közlekedési aspketusból is borzalmas döntés volt: ezeket a sokszor szándékosan ártó döntéseket nézzük meg a száz éves évforduló kapcsán. Külön foglalkozunk a vasúttal, a hajózással és a repüléssel is. Cikksorozatunk első része egy általános összefoglaló.
Harminc százalékkal vetette vissza a logisztikai piacot a koronavírus-járvány.
A cseh magánvasút Magyarországon keresztül tervezi beindítani nyári, éjszakai, adriai járatát, sőt, akár utasokat is vinne innen.
A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Idén Vers a peronon címmel már tizenhárom Balaton-parti vasútállomáson is hallhatók magyar költők versei.
Egyik kocsi siklott, de a szerelvény elzárja a Miskolc felé vezető vágányokat. A műszaki mentés megkezdéséig Hatvan és Hort-Csány között szünetel a forgalom, a vonatoknak várniuk kell.
A megállás és az újraindulás néhány vonalon torlódást okozhat, ezért utasok és a többi közlekedő megértését kéri a BKK.