Újra népszerűek a MÁV-Start nemzetközi járatai
Tavaly már megközelítette a nemzetközi utazások száma a járvány előtti utolsó év eredményét.
Tavaly már megközelítette a nemzetközi utazások száma a járvány előtti utolsó év eredményét.
Olekszandr Kamisin ezentúl az Ukrzaliznicja (UZ) Európai Integrációs Irodáját fogja majd vezetni.
A MÁV-Start vezérigazgatójának egyelőre egy fél évig tartó kinevezéséről a Magyar Közlöny számolt be.
Két vonat rohant egymásba, legalább 32-en életüket vesztették, 85-en megsérültek.
Magyarországon még mindig próbatétel elé állítja az ipari és a közlekedési vállalatokat a mérnök pozícióik feltöltése. Minél magasabb szintű, specializált tudásra lenne szükségük, annál tovább tart a megfelelő személy megtalálása. A több mint egymilliós fizetés sem elképzelhetetlen.
Javul az elővárosi és a regionális forgalomban közlekedő motorvonatok utaskomfortja, a biztosítóberendezési fejlesztésekkel lehetővé váló sebességemelésekkel pedig a jövőben még több vonalon használhatják ki a megengedett 160 kilométer/órás maximális sebességüket.
Az EU jóváhagyásával 1,1 milliárd euróval enyhítik a vasúti szektor égbe szökő villamosenergia-árait.
A Regiojet 2023-ban korlátozza horvátországi fürdősvonatának közlekedését.
A Szófia közelében található bozsuristei ipari parkban megépített létesítmény a nyugat-bulgáriai ügyfelek által megrendelt, a kikötőben kirakodott konténereket fogja kezelni, melyeket vasúton szállítanak a terminál és a kikötő között.
Pontokban szedte a MÁV-Start az „örök kérdéseket” és a legfontosabb tudnivalókat.
Az ír nemzeti vasút Iarnród Éireann tizenhét Class 29000-es szerelvénye korszerűsödött a tervezett élettartamuk közepén.
Indul a 2023-as szezon, feszmentes Nyugatival, vidéki pótlóbuszozásokkal.
A Walvis Bay és Arandis közötti, száznyolc kilométer hosszú fővonalszakaszon már nyolcvan kilométer per órás tempóval lehet haladni a korábbi negyven helyett.
Mind a negyven Kiss forgalomba állt. A motorvonatok a budapesti agglomerációból ingázók mindennapjainak meghatározó szereplőivé váltak.
A bimodális szállítás a francia vasúti árufuvarozás legdinamikusabb szegmense, jelenleg az ágazat teljes tevékenységének 39 százalékát teszi ki.