Hídbetolás Zalában, első felvonás
Várhatóan a hét második felében elkezdik a Zalalövőn több mint 13 milliárd forintos beruházással épülő elkerülő út 600 méteres hídján az első acélszerkezetű elem betolását.
Várhatóan a hét második felében elkezdik a Zalalövőn több mint 13 milliárd forintos beruházással épülő elkerülő út 600 méteres hídján az első acélszerkezetű elem betolását.
A Prága–Hamburg vonalra szánt, a kétezres évek elején gyártott Siemens-kocsik első három felújított járművét már át is vette a Cseh Vasutak.
Egykorvolt büszke gépek, amelyek már sosem születhetnek újjá. Segítsen minél többet megtalálni belőlük! Akcióünk még javában tart várjuk a képeket!
Az a jó benne, hogy elmúlik az is. De van szerencsére, ami megmarad. Ha örökre nem is, de jó sokáig.
Felújított állomáshoz majdnem felújított szoborgőzös dukál: már új otthonában alszik a XIIh 6633 pályaszámú mozdony.
Lövöldözés volt péntek délután az Amszterdam és Párizs között közlekedő egyik Thalyoson. Utasok fékezték meg az elkövetőt.
Az A-Híd Építő Zrt. a cseh Klement céggel alkotott konzorciumot, és nyerte meg a pályázatot a több milliárd forint értékű üzletre.