Repülés Átvenné a világuralmat a Ryanair Szilágyi Károly · 2012.08.30. 19:00 Világuralmai tervei ismertetésére érkezett Budapestre a légitársaság vezérigazgatója.
Repülés HC házavató: lassan életre kel az új irányító központ Márványi Péter · 2012.08.30. 16:30 Decemberben már élesben indulhat a próbaüzem. A szoftver és a munkahelyek kialakítása is az irányítók javaslatai alapján történt.
Repülés Egy nappal elhalasztották a sztrájkot iho/repülés · 2012.08.30. 09:22 Mint kiderült, nemcsak a sztrájk helye, az időpontja sem volt annyira biztos.
Repülés Katonai repülés Reptér az erdőben: Horthy és a hadsereg nyomában Márványi Péter · 2012.08.30. 09:00 Azonosították azt a pontot is, ahol a kormányzóhelyettes gépe lezuhant, és amit az oroszok is szeretnének emlékhellyé tenni.
Repülés Katonai repülés Harcias vendégek Ferihegyen iho/repülés · 2012.08.30. 08:00 Az olasz légierő gépei szálltak le tegnap délután a közforgalmi repülőtéren.
Repülés Ami hiányzott a pilótáknak, az épp a találkozás Márványi Péter · 2012.08.29. 19:30 A pécsi rendezvény ismét várja a levegő szerelmeseit, de a látványos bemutatókkal a repülést szerető nagyközönséget is.
Repülés Fenyegetés miatt visszafordult az Air China gépe MTI · 2012.08.29. 17:20 Visszafordult az Air China kora délutáni New York-i járata, mert a légitársaság fenyegető üzenetet kapott.
Vasút Nagyvasút Repülés Légiközlekedés Közút Karrier Győri Gyula az NKH új elnöke MTI · 2012.08.29. 14:51 Augusztus 13-tól a korábbi légügyi elnökhelyettes irányítja a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkáját.
Repülés Légiközlekedés American: csődeljárás alatt újra profit iho/repülés · 2012.08.29. 14:00 A következő hetek kérdése, mit dönt a bíróság a pilóták követeléseiről, és: lesz-e AA–US Airways összeolvadás.
Repülés Háborús bomba az amszterdami repülőtérnél iho/repülés · 2012.08.29. 11:58 Európa ötödik legforgalmasabb repülőterének C terminálját zárták le.
Repülés Sztrájk augusztus 30-án MTI · 2012.08.29. 09:53 Egyes repülőtereken több órára felfüggesztik a munkát a Lufthansa utaskísérői.
Repülés Katonai repülés A Seversky és Horthy gépe, a Héja: egy fura családfa Szűcs József · 2012.08.29. 09:30 P–35: lett belőle olaszoknak nem kellő olasz típus, svéd védővadász, magyar harci változat, végül a sikeres nehézvadász őse.
Repülés Légiközlekedés Nem lesz Savaria repülőtér TTG Hírlevél · 2012.08.29. 08:00 A szakértői elemzés amúgy sem igazolta a létjogosultságát, de most meg is szűnt a beruházás kiemelt státusza.
Repülés Kordonok Ferihegy 1 körül iho/repülés · 2012.08.28. 18:26 Bekerítették az 1-es terminál épületét.
Repülés Légiközlekedés Lufthansa: a sztrájk elkerülhetetlen? iho/repülés · 2012.08.28. 18:15 A légiutaskísérők a leépítések miatt tiltakoznak. A légitársaság megpróbálja törvénytelennek nyilvánítani az akciót.
A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands repülőtérre és Newcastle-be iho.hu · 2025.02.04. 21:00
Fontos módosításokat vezetett be ügyfélszolgálati tevékenységében a Wizz Air iho/repülés · 2025.01.22. 08:30