A Daimler a román vasúthálózat fejlesztését sürgeti

iho/vasút   ·   2020.02.28. 12:00
roman_mozdony0

Martin Schulz, a Mercedes-Benz Románia vezérigazgatója a Ziarul Financiar című gazdasági napilap elektronikus kiadásának elmondta, hogy a német gyártó valamennyi üzemét karbonsemlegessé akarja tenni 2022-ig, ezért a technológiában eszközölt módosítások mellett a sebességváltók szállítási módozatán is változtat, így a közúti szállításról áttérnek vasúti szállításra. A dél-erdélyi Szászsebes 230 kilométerre van a román–magyar határtól, de a vasúti pályafejlesztések elmaradása miatt a tehervonatok csak 20 kilométer/órás átlagsebességgel közlekedhetnek, ami csökkenti a vasúti szállítás hatékonyságát a környező országokéhoz képest.

A Daimler kettős tengelykapcsolós, nyolc fokozatú automata sebességváltókat kezdett el gyártani tavaly Szászsebesen egy 250 millió euróra becsült beruházás nyomán. A német gyártónak a szintén dél-erdélyi Fehér megyében levő Kudzsiron is van üzeme, a két romániai telephelyen jelenleg több mint 3 ezer dolgozót foglalkoztat.

(illusztrációk: Gayer Márk)

Tavaly az amerikai Ford és a francia Renault tulajdonában levő Dacia vezetősége is sürgette a közúti és vasúti közlekedési infrastruktúra fejlesztését, hiszen Craiovából és Mioveniből, a két gyártó dél-romániai üzemeiből az autókat exportra szállító vonatoknak akár egy napba is belekerül, amíg elérnek Magyarországra vagy a fekete-tengeri Konstanca kikötőbe. A Dacia és a Ford üzemei kilencven százalékban exportra dolgoznak.

A Dacia vezetősége a héten jelentette be, hogy a mioveni-i üzemben leállítják a tervezett bővítést, amely egy összesen 100 millió eurós beruházás keretében kellett volna megvalósuljon. A Dacia az idén 350 ezerről 406 ezerre tervezte növelni az éves gyártási kapacitását, de a vezetőség úgy döntött, egyelőre a meglévő kapacitásokat fejlesztik, újakat nem hoznak létre. A döntés hátterében az áll, hogy a nemzetközi autópiac növekedése megállt, emellett a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó európai szabványok is óvatossá teszik a gyártót.

A Dacia a romániai üzemében jelenleg nem gyárt elektromos járművet, a vezetőség nem zárkózik el ettől, de a versenyképesség megőrzéséhez köti egy környezetkímélő modell előállításának a bevezetését.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek