A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások február 8-ától

iho/vasút   ·   2021.02.07. 09:00
vaganyzar_2020_01

Hétvégén kell odafigyelni, akkor több vonalon is másképp járnak a vonatok. Az „aprómunkák” mellett zajlanak a nagy beruházások is.

70-es: lesz olyan vonat, amelyről át kell szállni Gödön egy másik szerelvényre

A Budapest–Vác–Szob vonalon február 13-án és 14-én Göd és Vác között felsővezeték-karbantartást végeznék, ezért 8 és 14 óra között módosul a menetrend. Az S70-es vonatok a Nyugati pályaudvarról a megszokotthoz képest később indulnak (7:47 és 13:24 között minden óra 24. és 47. percében) és csak Gödig közlekednek és onnan indulnak vissza Budapest felé (8:50 és 14:13 között minden óra 13. és 50. percében). Göd és Vác között az ugyancsak módosított menetrend szerint közlekedő Z70-es vonatok állnak meg minden megállóhelyen. Ebben az időszakban az EuroCity vonatok is megállnak Göd állomáson.

A munkák miatt a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon is módosított menetrend érvényes (a Nyugati pályaudvarról az S71-es vonatok 8 és 14 óra között 5 perccel később indulnak).

Korábban indulnak a vonatok Győr felé: Tatabánya és Tata között dolgoznak

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon február 8-ától 18-áig módosított menetrend érvényes: több S10-es személyvonat, továbbá a szombathelyi és soproni intercityk, valamint a hegyeshalmi gyorsvonatok korábban közlekednek az eredeti menetrendhez képest, mert Tatabánya és Tata között karbantartási munkákat végeznek.

Hétvégi menetrend-módosulás a 12-esen

A Tatabánya–Oroszlány vonalon február 13-ától 14-éig a Tatabányáról induló vonatok módosított menetrend szerint 10:22-kor, 12:22-kor, 14:22-kor és 16:22-kor indulnak. A menetrendi változást a Bicske–Szárliget közötti karbantartás miatt vezetik be.

29-es: pótlózás Fehérvár és Füred között

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon a vasútvillamosítási munkák jelenlegi fázisához igazodva február 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbusz-megállókban állnak meg. A Déli pályaudvar és Tapolca között a gyorsvonatok nem közlekednek. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a Balaton és Tópart InterCity vonatokkal utazhatnak a Déli pályaudvarról Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, amelyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot. Várhatóan a turisztikai szezon kezdetéig közlekednek a pótlóbuszok a pályafelújítás és karbantartás miatt.

(térképek: MÁV-Start)

Hétvégén napközben máshogy járnak a G43-asok

A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon február 13-án, 14-én 8 és 15 óra között a G43-as jelzésű vonatok csak Kőbánya-Kispest és Martonvásár között közlekednek. A menetrendet a Martonvásár–Gárdony szakaszon végzett felsővezeték-karbantartás miatt módosítják.

A Rinya-patak áradását még mindig nem heverte ki a MÁV

A Dombóvár–Gyékényes vonalon április 30-áig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

(térképek: MÁV-Start)

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok április 30-áig.

100a: napközbeni karbantartás a hétvégén Pilis és Albertirsa között

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon február 13-án és 14-én 8-tól 16 óráig az elővárosi járatok és a szegedi InterCity vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Pilis és Albertirsa között végzett karbantartás miatt.

101-es: a munka ünnepéig pótlózzák a 3:30-kor induló vonatot

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon február 1-jétől május 1-jéig éjszakánként a vonal teljes hosszán pótlóbusz szállítja az utasokat a Biharkeresztesről Püspökladányba 3:30-kor induló vonat helyett.

135-ös: február 22-étől újraindul a vonatközlekedés a Szeged–Hódmezővásárhely szakaszon

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon, a pályaépítés jelenlegi fázisához igazodva február 21-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szeged és Hódmezővásárhely között valamennyi vonat helyett pótlóbuszokkal lehet utazni.

A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a vonatközlekedést érintő felújítás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti pályaszakaszon, ezért február 22-étől ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok a Szeged–Békéscsaba vonalon. Akkortól már nem kell pótlóbuszokra szállni Szeged és Hódmezővásárhely között.

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon a vonatok a közforgalmi menetrendben meghirdetettek szerint fognak közlekedni, a korábban már megszokott csatlakozási rendszer megtartásával Szegeden, Békéscsabán és Orosházán, valamint továbbra is Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson biztosítanak átszállást Szentes felé.

Nánás és Lök felé is van még egy kis karbantartanivaló

A Debrecen–Füzesabony vonalon február 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat pályafelújítás miatt.

A Debrecen–Tiszalök vonalon is pótlóbuszok járnak a Debrecen–Hajdúböszörmény, Hajdúnánás szakaszon. Várhatóan február 28-ától is módosított menetrend lesz érvényben.

108-as: október végéig folyamatosan dolgoznak

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Tócóvölgy és Balmazújváros közötti átépítési munkálatok miatt. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek