A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 3-ától

iho/vasút   ·   2021.05.02. 09:00
vaganyzar_2020_01

Az 1-esen, a 70-esen oda kell figyelni, ne induljon el rutinból. A 101-est a nyár végéig elfeledheti, végig pótlózzák.

Pályakarbantartás a 1-esen

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon több vonat menetrendje módosul.

  • Május 2-án és 3-án a Komáromból 3:40-kor induló 4819-es számú vonat Komárom–Tatabánya között hat perccel korábban közlekedik.
  • Május 3-án az osztrák (ÖBB) vasút területén végzett pályakarbantartás miatt a 463-as számú Kálmán Imre EN vonat körülbelül kilencven perccel később közlekedik Hegyeshalom–Budapest között.
  • Május 6-án a Budapestről Győr felé 8 és 15 óra között induló IC, nemzetközi és gyorsvonatok Tatabányáról néhány perccel később indulnak. Tata–Budapest-Kelenföld között 8 és 16 óra között valamennyi S10-es vonat néhány perccel később közlekedik. A 463-as számú Kálmán Imre EN és a 143-es számú gyorsvonat Tatabányára és Budapestre 5–10 perccel később érkezik.
    a Budapestről 8 és 15 óra között induló S10-es személyvonatok az alapmenetrendhez képest tizenöt perccel korábban közlekednek.
    a Győrből 8 és 15 óra között Budapestre közlekedő IC, továbbá a 141, rjx 269, 61 és rjx 63 sz. vonatok Győr–Tatabánya között egy perccel korábban közlekednek.
  • Május 7-én néhány reggeli vonat pár perccel később közlekedik. A Győrből 7:03-kor induló Savaria InterCity Győrből egy perccel korábban indul. A vonalon pályakarbantartást végeznek.
  • Május 8-9-én a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon számos vonat menetrendje kismértékben módosul. A módosított vonatok többsége a megszokott időponthoz képest – több esetben csak egy-egy szakaszon – 1–6 perccel később közlekedik. A Budapestről 6 és 20 óra között induló S10-es személyvonatok az alapmenetrendhez képest tizenöt perccel korábban közlekednek. A 4937, 4925, 4923 és 4921 számú személyvonatok Almásfüzitő állomásról hat perccel korábban indulnak, Tatára hat perccel korábban érkeznek.

A vonalon pályakarbantartást végeznek.

Új fázis kezdődött a 29-esen

A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon a vasútvillamosítási munkák jelenlegi fázisához igazodva május 30-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Székesfehérvár és Balatonfüred között továbbra is pótlóbuszokkal kell utazni. A buszok néhány település kivételével nem a vasútállomásoknál, hanem a főúton érintett autóbusz-megállókban állnak meg. Déli pályaudvar és Tapolca között nem közlekednek a gyorsvonatok. Az utasok a tapolcai gyorsvonatok helyett a Balaton és Tópart InterCity vonatokkal utazhatnak a Déli pályaudvartól Lepsényig. A vonatokról Lepsénynél lehet átszállni a Balatonfüredre tartó pótlóbuszokra, amelyek Balatonakarattyánál érik el az északi partot.

(térképek: MÁV-Start)

A Rinya-patak áradását még mindig nem heverte ki a MÁV – sőt, május 16-áig kitolták a módosított menetrendet

A Dombóvár–Gyékényes vonalon most már május 16-áig közlekednek módosított menetrend szerint a vonatok, Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20–30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20–30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

A Beleg és Somogyszob közötti pótlóbuszok közlekedéshez igazodva, a Somogyszob–Nagyatád vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Figyeljen a 70-esen! Korábban indulnak a vonatok Szob felé, lesz, amelyik csak Nagymarosig közlekedik

A Budapest–Vác–Szob vonalon május 8-9-én egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Néhány reggeli és késő esti páratlan vonat kivételével a Nyugati pályaudvar–Nagymaros között változatlan menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Nyugatiból 8:28 órakor induló gyorsított vonat Szob helyett Nagymarosig közlekedik. A Szob felé közlekedő vonatok Nagymaroson várakoznak, a Szobról érkezőket várják be. Szobról korábban 15 óráig egy perccel, 15 óra után tíz perccel korábban indulnak, Nagymarostól már a menetrend szerint közlekednek.

100-as: javában dolgoznak Vecsés és Monor között

A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon június 18-áig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Elkezdődik a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon felújítása, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.

Néhány vonat kivételével a vonatok a Nyugati pályaudvarról korábban indulnak, és később érkeznek oda, a Nyugati és Cegléd között hosszabb menetidővel közlekednek. Egyes vonatok eltérő megállási renddel vagy nem teljes útvonalukon közlekednek, illetve teljes útvonalon szünetel a közlekedésük.

S50-es jelzésű járatok

  • A monori S50-es vonatok rövidebb útvonalon, Budapest-Nyugati és Vecsés között munkanapokon közel 30 percenként, hétvégénként óránként közlekednek, mindkét irányban minden állomáson, megállóhelyen megállnak. Vecsés és Üllő között óránként pótlóbusz közlekedik helyettük. A csak munkanapokon csúcsidőben közlekedő vonatokhoz Vecsés és Monor között közlekedő pótlóbuszok csatlakoznak (hajnalban Budapest felé, délután Monor felé).

S50-es pótlóbuszok

  • Vecsés és Üllő között naponta 5:58-tól 20:59-ig óránként közlekednek pótlóbuszok.
  • Munkanapokon Vecsés és Monor között 14:35-től 18:35-ig óránként.
  • Naponta Üllő és Vecsés között 8:38-tól 21:38-ig óránként.
  • Munkanapokon Monor és Vecsés között 5 órakor és 5:55-kor, valamint Üllő és Vecsés között 7:03-kor, 8:08-kor.
  • Május 26–27-én az éjjeli pótlás Vecsés és Üllő között Szolnok felé 1:13-kor és 3:13-kor, Budapest felé 0:13-kor indul.
  • Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra onnét egy kilométerre, Vecsés, Iskola utca autóbusz-megállónál lehet felszállni vagy azokról leszállni.
  • Hosszúberek-Péteri vasúti megállóhelyre nem tér be a pótlóbusz, azokra Péteri, Hosszúberek-Péteri autóbusz-megállóhelyen lehet fel- vagy leszállni.

Z50-es jelzésű zónázóvonatok, délutáni G50-es járatok

  • A zónázó vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar és Cegléd között óránként közlekednek, néhány vonat kivételével Üllő állomáson és Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak. Ezen felül munkanapokon délután Budapestről 14:38-tól 18:38-ig óránként G50-es vonatok indulnak Cegléd, illetve Szolnok felé, Vecsés, Monor, Monorierdő, Ceglédbercel, Ceglédbercel-Cserő megállásokkal.
  • Budapest és Nyíregyháza, illetve Záhony közötti InterCity és sebesvonatok
  • Néhány vonat kivételével a Nyíregyháza, illetve Záhony felé, valamint felől közlekedő intercity és sebesvonatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között összevonva (egyesítve) közlekednek, Monor állomáson is megállnak. A vonatokat Cegléd állomáson kapcsolják össze, illetve kapcsolják szét. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe. Vasárnaponként egyes sebesvonatok Újszász és Rákos felé kerülő úton közlekednek Budapest irányába.

Budapest-Nyugati és Szeged közötti intercityk

  • A szegedi intercityk több helyen megállnak: egész nap Monoron mindkét irányban, Budapestről Szeged felé délutánonként 13:43-tól 20:43-ig pedig Pilisen és Albertirsán is. A kijelölt kocsik a Nyugati pályaudvar és Cegléd között pótjegy nélkül vehetők igénybe.

S36-os, G43-as jelzésű vonatok

  • Munkanapokon reggel az S36-os és a G43-as jelzésű vonatok nem közlekednek Üllő és Kőbánya-Kispest között. Ugyancsak kimarad a menetrendből a Kőbánya-Kispestről Budapest-Kelenföldre 7:12-kor induló (3592-es számú) S36-os személyvonatot.
  • Néhány járat menetrendje módosul a Budapest–Újszász–Szolnok, a Debrecen–Mátészalka és a Tuzsér–Záhony vonalon.

Az utazás előtt érdemes tájékozódni a közlekedő vonatok menetrendjéről. Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult Elvirában, továbbá az Android és iOS platformon működő MÁV mobilalkalmazás menetrendi keresőjében is.

Nyár végéig pótlózzák a teljes 101-est

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon május 3-ától augusztus 29-éig a vonal teljes hosszán pótlóbuszok közlekednek valamennyi vonat helyett. A 407-es és a 406-os számú Corona Intercity vonatpár Szolnok–Püspökladány–Debrecen–Nyírábrány érintésével közlekedik. A koronavírus-járvány miatt a 367-es és 366-os számú Hargita, a 143-as és 144-es számú Transilvania IC, továbbá a 369, 365, 364, 368-as számú nemzetközi vonatok nem közlekednek.

A NIF a Püspökladány–Berettyóújfalu szakaszon új vasúti pályát épít ki korszerűbb sínek és vasbetonaljak felhasználásával. A vasúti átjárókat Strail burkolattal korszerűsítik. Báránd, Sáp és Berettyóújfalu állomáson az új vágányok mellett magasperonok készülnek az esélyegyenlőség biztosításával, megfelelő vakvezető közlekedési utakkal. Peronbútorokat és esőbeállókat helyeznek el. A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon elkezdik a vasútvillamosítást, felsővezetéki oszlopok beállítását, a vezetékek szerelését. A Keleti-főcsatornán felújítják az acélszerkezetű hidat.

108-as: október végéig folyamatosan dolgoznak

A Debrecen–Füzesabony vonalon október 28-áig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a Tócóvölgy és Balmazújváros közötti átépítési munkálatok miatt. Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében pedig Debrecen és Hortobágy között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Debrecen és Balmazújváros, illetve egy-egy délutáni vonat esetében Debrecen és Hortobágy között továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat, mert a felújítás következő, március 1-jétől kezdődő fázisában a Debrecen–Füzesabony vonal Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszán folytatódnak a munkálatok, ez azonban már nem érinti a Debrecen–Tiszalök közötti vonalat.

Pótlózni kell a 115-ös végén

A Tiborszállás–Mátészalka vonalon Tiborszállás és Nagyecsed között május 4-én és 5-én pótlóbuszok közlekednek, pályakarbantartás miatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek