A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások november 14-étől

iho/vasút   ·   2016.11.12. 16:15
vaganyzar0
Hétfőn hajnalig tart a karbantartás!

Göd és Vác között 14-én 5 óráig pályakarbantartást végeznek. A Budapest–Vác–Szob vasútvonalon a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Budapest-Nyugati–Vác közötti S70-es vonatok csak Gödig közlekednek és onnan indulnak. A Budapest-Nyugati–Szob–Budapest-Nyugati viszonylatú Z70-es zónázó vonatok Göd–Vác, illetve Vác–Göd között mindenhol megállnak. A zónázó és a helyi személyvonatok átszállási állomása a váci helyett a gödi állomás. A vonalon közlekedő EuroCity vonatok Gödön is megállnak.

Ez is tart már, keddig

A Budapest–Hegyeshalom vonalon november 15-éig az Osztrák Vasút vonalán végzett pályaépítési munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az InterCity vonatok Tata és Komárom állomáson nem állnak meg.

Éjszakai műszak Esztergomnál

November 14/15-től 29/30-ig az éjszakai órákban karbantartás miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Pilisvörösvár–Esztergom között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Budapest felé az első kettő, illetve Esztergom felé az utolsó kettő vonat helyett lesznek vonatpótlók. Szabadságliget–Pilisvörösvár, valamint Klotildliget–Piliscsaba között csatlakozó betétjáratok közlekednek a Pilisvörösvár–Esztergom közötti vonatpótló autóbuszokhoz.

Pótolt vonatok Pápa és Csorna között

A Pápa–Csorna vonalon november 27-éig pályakarbantartás miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.

Ez csak a szokásos déli parti felújítási közlemény

A Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa vonalon pályakorszerűsítés miatt Siófok és Fonyód között vonatpótló buszokkal kell utazni. A vágányzár miatt a csatlakozó vonalakon is változott a menetrend, a Kaposvár–Fonyód vonal Osztopán és Fonyód közötti szakaszán minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik. A december 10-i menetrendváltásig érvényes változások után – a munkálatok folytatása miatt – továbbra is korlátozásokra kell számítani. A vonatpótló autóbuszok a vonatok eredeti útiránya szerinti megállóhelyeket érintik vagy – a közút kialakításának megfelelően – az azokhoz legközelebb fekvő volán megállóhelyen állnak meg.

  • A Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa vonalon az ütemes gyorsvonatok és személyvonatok részben módosított menetrend szerint közlekednek, az ütemes gyorsvonatok menetrendje Budapest és Siófok között változatlan marad.
  • A Budapestről induló ütemes gyorsvonatok a hosszabb közúti menetidő miatt Fonyód–Nagykanizsa, illetve Balatonszentgyörgy–Keszthely között később, ellenkező irányban Nagykanizsa–Fonyód, illetve Keszthely–Balatonszentgyörgy között korábban közlekednek. Budapest–Nagykanizsa, valamint Budapest–Keszthely között a gyorsvonatoknál – az átszállás és a hosszabb közúti menetidő miatt – átlagosan 28–33 perccel megnő az eljutási idő.
  • Az AGRAM nemzetközi InterCity vonat módosított útvonalon Budapest-Keleti–Dombóvár–Gyékényes érintésével, kerülő útvonalon, a Budapest–Dombóvár közötti ütemes InterCity vonattal egyesítve közlekedik.
  • Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön és Nagykanizsán a csatlakozásokat a vágányzári menetrendhez igazították. Az átszállási idő minimum 5–6 perc.
  • A Kaposvár–Fonyód vonalon minden vonat módosított menetrend szerint közlekedik. A vonatok helyett Osztopán és Fonyód között autóbuszok szállítják az utasokat. Kaposvár–Fonyód között – az átszállás és a hosszabb közúti menetidő miatt – átlagosan 8–18 perccel megnő az eljutási idő.
Módosított menetrend Martonvásár után

A Budapest–Székesfehérvár vonalon november 18-ától 21-éig Martonvásár és Székesfehérvár között karbantartások miatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Szerencsi helyzet

A Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vasútvonalon december 10-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakorszerűsítési munkálatok miatt, valamint Szerencs és Sátoraljaújhely között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek, ugyanakkor csoportok együttes elhelyezését és a kerékpárszállítást nem tudja biztosítani a MÁV-Start. A gyorsjáratú autóbuszok nem térnek be a vasúti megállóhelyekhez.

Két részletben javítják a pályát Szolnokig

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon november 14-étől 22-éig Albertirsa és Cegléd, november 22-étől december 2-áig Cegléd és Szolnok között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Az utolsó vonatot nem éri el Hatvan felé!

A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon november 17-étől 19-éig, 21-étől 25-éig és 28-ától december 1-jéig Tápiógyörgye és Szolnok között pályakarbantartás miatt a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Budapest-Keletiből a 20:15-kor induló vonatról Újszász állomáson a csatlakozás nem biztosított Hatvan felé.

Vésztői vágányzár

Vésztő és Szeghalom között javítják a vágányokat december 10-éig. Az utasoknak ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszokkal kell utazniuk.

Személyvonatokat és IC-ket is pótol a GYSEV

A GYSEV Szombathely–Hegyeshalom vasútvonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt november 16-ától 18-áig a hirdetményen szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az Intercity vonatok helyett Szombathely és Csorna között, a személyvonatok helyett Porpác és Csorna között vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek