A Hitachi és a Toshiba konzorciuma szállíthat nagysebességű motorvonatokat Tajvanba

iho/vasút   ·   2023.04.01. 18:00
jrN700s2

A THSRC tizenkét N700S sorozatú szerelvénnyel cseréli le a 2007 óta használt, 700T sorozatú motorvonatait.

A tajvani Taiwan High Speed Rail Corp (THSRC) és a gyártó közötti megrendelés értéke 28 milliárd új tajvani dollár, vagyis körülbelül 320 milliárd forint.

A THSRC 2019 óta törekedett az új szerelvények rendelésére, amikkel nagyobb utaskapacitást nyújthat, és amelyek kevesebb karbantartást igényelnek. A megállapodás harmadik nekifutásra sikerült: a két korábbi, sikertelen közbeszerzési eljárás során a jelentkezők jóval magasabb árat kértek, mint amit a közlekedési vállalat előirányzott.

A mostani, 2022 márciusában kiírt tenderre számos vasúti gyártót hívtak meg, majd végül a Hitachi és a Toshiba konzorciumával kötöttek szerződést idén március közepén: a japán gyártópáros a japán sinkanszen-hálózaton már ismert N700S sorozatú motorvonattal lett befutó. Habár az egyetlen tajvani nagysebességű vasútvonal, a THSR japán technológián alapul, helyi médiaforrások szerint nem japán szerelvények vásárlását is fontolóra vette a THSRC.

A Tajpejben található Nangang állomást a Kaohsziung városában található Cuojing állomással összekötő, 350 kilométer hosszú pályán háromszázzal száguldhatnak a szerelvények, a menetidő egy óra 45 perc. A 2007 januárjában átadott vasútvonal Tajvan lakosságának közel kilencven százalékának közelében fut.

A járművek szállításának ütemezését még nem véglegesítették a felek – jelenti a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön a japán JR Central vasúttársaság egyik N700S szerelvénye. Kép forrása: JR Central)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek