A kezdetek kezdete

Miért hagytam ott a MÁV-ot?

Nos, ez egy kényes kérdés, és lehet, hogy részben szubjektív is vagyok a dolgokkal kapcsolatban, másrészt pedig nem akarom feszegetni a múltat.

2006-2007 tájékán jött egy olyan időszak, amikor néha előfordult az, hogy a fizetés nem jött meg időben. Amikor megpróbáltam utána járni a dolgoknak a bérszámfejtőknél, akkor ők a vállukat vonogatták, és ahogy az lenni szokott, ment az egymásra mutogatás.

Két egymást követő eset után úgy határoztam, hogy ha még egyszer késni fog a fizetésem 12 hónapon belül, akkor lépni fogok, de drasztikusan.

2007 áprilisában bekövetkezett a harmadik alkalom is, amikor fizetés nélkül maradtam. Nem túl kellemes dolog, amikor az ember a Húsvétot várja, és közben nem érkezik meg a fizetése.

Ehhez már csak hab a tortán volt, hogy megismerkedtem egy olyan emberrel édesanyám 30 éves osztálytalálkozóján, aki Svédországba élt, tehát az alkalom szülte azonnal a helyzetet.

Mikor mindez összejött, nem tettem mást, csak felhívtam ezt a bizonyos embert, és egy táskával nekivágtam a nagyvilágnak, és gyakorlatilag köszönés nélkül távoztam a MÁV-tól. Még arra sem voltam hajlandó, hogy szóljak a feletteseimnek, hogy mi a helyzet, mivel nagyon lekezelően bántak velem, és ezt nehezen tudtam megemészteni.

Hogy miért is gondoltam így mindezt az egész dolgot? Miért is akartam tenni ellene? Nos a válasz nagyon egyszerű: családról álmodoztam, anyagi biztonságról, arról, hogy majd mindent meg tudjak adni a gyerekeimnek. Be kellett látnom azt, hogy mint a legtöbb poszt-kommunista országban, így Magyarországon is ez csak egy ábránd marad.

Utazás

Legelső alkalommal vonatra szállva tettem meg az utat Svédországig. Ez Németországig nem is volt egy nagy gond, hiszen magam is kiváltottam a "szabadjegy"-et. Az érdekesebb dolog ezútán következett, hiszen meg kellett találni a kikötőt és hajóra kellett szállni. Németországot Sassnitznál hagytam el, és Svédországban Trellerborgnál léptem ismét szárazföldre. Annyit szeretnék még hozzá tenni, hogy a hajóút alatt szembesültem azzal, hogy Svédországban nem az Euró a hivatalos fizető eszköz.

 

Kikötés után azonnal kerestem a vasútállomást, mivel vonattal akartam tovább utazni Malmön keresztül Helsingborg városába, az úti célba. Utamat részben vonattal, részben busszal tettem meg. Helsingborg városában a vasútállomás a földfelszín alatt van, így nem tudtam, hogy mi fog rám várni.

 

 

Az újrakezdés éveiről

Svédországba 2007 júliusa elején kerültem, ahol rövid idő alatt felmértem a helyzetet, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez a nekem megfelelő hely - Skandinávia a nyugalom és a létbiztonság szigete. A német nyelvtudásommal sajnos nem mentem semmire sem, mert itt mindenki svédül és angolul beszélt, de ezzel nem is volt gondom az elején, mert az építőiparban nem sokat kellett beszélni.

Az idő telt-múlt, én pedig dolgoztam, és szabadidőmben próbáltam kideríteni, hogy mi kell, mire van szükség ahhoz, hogy hivatalosan tudjak itt élni, és hogy bekerüljek az itteni rendszerbe.

Mivel egyik hobbim a zene, így rövid idő alatt tudomást szereztem különböző itt lévő magyar szervezetekről és klubokról, s ezek rendre mind elláttak a megfelelő információkkal, és tanácsokkal, hogy mit és hogyan kell csinálnom, ha itt akarok letelepedni és élni.

Annyit azért még hozzá szeretnék tenni a dolgokhoz, hogy amikor meghallottam az igazi svéd tájszólással beszélő embereket, akkor engem elkapott a sírás, és azt gondoltam magamban, hogy nekem minimum 3 év lesz, mire egyáltalán tudni fogok beszélni valamennyire svédül. Szerencsére mára már más lett a helyzet.

2008 augusztusában bekerültem életem első hivatalos svéd munkahelyére, ahol azóta is dolgozok. Az itteni törvények értelmében az a bevándorló, aki dolgozik és bejelentett hivatalos lakcímmel valamint svéd személyi számmal rendelkezik, annak joga van ingyenes esti iskolába járni nyelvet tanulni. Nos többé kevésbé én is így tettem. Nappal dolgoztam, este pedig jártam iskolába és próbáltam elsajátítani a svéd nyelvet a lehető leggyorsabban.

Az első találkozásom egy svédországi magyar mozdonyvezetővel

Mint említettem az előző részben, különböző magyar klubok és szervezetek működnek Svédországban, s így történt, hogy az egyik klubon keresztül szereztem tudomást 2008 áprilisában egy magyar mozdonyvezetőről, akit Jeles Sándornak hívnak.

Internetes tudakozó oldalon utánanéztem a dolgoknak, és megszereztem az illető mozdonyvezető címét és telefonszámát, majd kapcsolatba léptem vele.

Már a kapcsolatba lépés napján találkoztam Sándorral, és úgy alakult, hogy az egész délutánt átbeszéltük. Elmondtam neki, hogy ki vagyok, s mit szeretnék, és hogy érdekelne a svédországi vasút.

Sándor - akire azóta barátként és pótapaként tekintek - még azon a héten elvitt magával egy szolgálatába, ami által betekintést nyertem a svéd vasútba.

 

(nemsokára folytatása következik)