A Király visszatért

Vörös Attila   ·   2016.10.31. 13:45
66m_PA250548

De más szempontból is sokkal jobban alakult Tízeske sorsa, mint a mohácsi csata idején csupán húszéves II. Lajosé. Bár a 010-es fölött is sokat lógott Damoklész kardja, a kétezres évek tetszhalála után a Nohab-GM alapítvány áldozatos munkájának eredményeképp a hatlábú felépült, 2010 óta pedig újra aktívan húz vonatokat. Van néhány rendszeres tehervonata, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból, de évi egy-két különvonat élén is láthatjuk pompázni a mozdonyt.

A Király a mohácsi iparvágányon farostlemezvonatával. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből!

Ezúttal sokkal nagyobb feladatot kapott: az SZDS magánvasút mohácsi farostlemezvonatát kellett Pécsről továbbítania. Az 1600 tonnás szerelvényt addig az SZDS Plehácsa, a kék-fehér Tereza továbbította, a menetbe Kelenföldön sorozták a Nohabot. Ez nem is volt baj, a Mecsek bércein néha a dízelnek is be kellett szállnia a vonat húzásába. Pécsbánya-rendezőtől aztán egyedül maradt, és úgy kellett megküzdenie Villányig a dimbes-dombos tájjal. Villány és Mohács között pedig Bólyig olyan hosszú és meredek emelkedő van, hogy a vonatot két részletben kellett fölvinni. Az éjszaka leszálló köd sem kedvezett a menetdinamikának, de a Nohab sikerrel továbbította mindkét vonatrészt.

Tereza és a Király robog Budafoknál Pécs felé Stahl Csaba képén

A mohácsi Kronospan Mofa az ország egyetlen farostlemezgyára, termelőkapacitása pedig Európában is a legnagyobbak közé emeli. A gyárnak jelentős vasúti forgalma is van: főleg rönkfát hoznak és a termékeket viszik el. Néha, ahogy most is, farostlemez is érkezik Mohácsra. Az SZDS magánvasút már három-négy ilyen vonatot továbbított Mohácsra, a szerelvények Rajkán lépnek be az országba, többnyire Terezával és a CRS magánvasút Kocúrjával továbbítják. A Kocúrnak most más dolga akadt, így került a Tízeske a farostlemezvonat élére.

Ennél ökörhugyozásabb ma már nem lesz!

A mohácsi iparvágány kiszolgálását kedd reggel kezdték meg a vonat első felének beállításával. A kirakással kora délutánra végeztek, akkor Tízeske kicserélte a két szerelvényt az üzemben. A második vonatrészt szerda reggel húzták ki, és a vonatösszeállítás után visszaindultak Rajka felé, Pécsbányától már Terezával az élen.

Ha érdekli, mikor merre jár az M61 010-es gép, a Nohab-GM Alapítvány honlapján, és a direkt erre specializált Facebook-oldalukon tájékozódhat róla!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek