A Rolls-Royce-é az eAircraft, folytatódik a magyarországi munka

iho   ·   2019.06.21. 15:00
cim

„A Siemens és a Rolls-Royce a Párizs-Le Bourget-i nemzetközi repülőipari szakkiállításon írta alá a Siemens eAircraft részlegének értékesítésére vonatkozó megállapodást” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. „A Vision 2020+ stratégiája révén a Siemens célja, hogy portfóliója koncentráltabbá váljon. Ezért a repülőgépek számára elektromos és hibrid hajtásrendszereket fejlesztő területe jobb növekedési lehetőségekhez jut majd az új, a repülőiparban működő tulajdonos révén. A tranzakció lezárása előreláthatólag 2019 végéig fog megtörténni. A felek megegyeztek, hogy a tranzakció pénzügyi részleteit nem hozzák nyilvánosságra” – folytatódik a közlemény.

A Siemensen belül start-up jelleggel működő, mintegy 180 főt foglalkoztató Siemens eAircraft a légiközlekedés számára fejleszt elektromos és hibrid hajtásrendszereket, hangzik a dokumentum. A németországi Münchenben és Erlangenben, valamint Budapesten telephellyel rendelkező részleg olyan partnerekkel működik együtt, mint az Airbus, hogy a 100 kilowattnál kisebb rendszerektől kezdve egészen a megawattos teljesítménnyel rendelkező prototípusait fejlessze – például partnere légitaxija, a CityAirbus számára. A technológia további fejlesztése érdekében az eAircraft 2016-ban lépett partnerségre az Airbus-szal. A Siemens már mintegy tíz éve foglalkozik a repülőgépek elektromos hajtásrendszeréhez kötődő kutatás-fejlesztéssel, és közben számos rekordot is felállított – utal a közlemény arra, amikor a Siemens-motoros E-Fan átrepülte a La Manche csatornát, igaz, a repülési szaksajtó kételkedett az elsőbbségben.

A Siemens magyarországi eAircraft részlege 2014-ben kezdte meg működését, és csapata ma mintegy száz főt számlál. Az általuk kifejlesztett elektromos hajtásrendszerrel azóta már nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban és Németországban is emelkedtek gépek a levegőbe. A tranzakcióval a magyarországi eAircraft csapat is a Rolls-Royce keretén belül folytatja majd munkáját.

„A Siemens öt évvel ezelőtt kezdett el az elektromos repüléssel foglalkozni Magyarországon és büszke vagyok arra, hogy segíthettük és hozzájárulhattunk a csapat folyamatos fejlődéséhez, növekedéséhez, sikereihez. Tevékenységüket a világ egyik vezető repülőipari cégénél folytatják majd, így továbbra is hatással lesznek a repülés világára, annak fenntarthatóbbá tételére. Minden jót kívánok a kollégáknak az új struktúrában, és biztos vagyok benne, hogy a Rolls-Royce keretein belül is éppen olyan sikeresen működnek majd, ahogy a Siemensnél is tették” – mondta el Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Fotóink 2016-ban készültek az azóta szerencsétlenül járt gépről – nem volt műszaki oka a balesetnek

„Az elektromos repülés egy jövőbemutató technológia és örömmel nézünk a Rolls-Royce-szal való szorosabb együttműködés elé, hamarosan immár csapatuk részeként. A magyarországi kollégák területükön a legjobbak közé tartoznak, és segítségükkel Magyarország számára prominens helyet vívtunk ki az elektromos repülés terén. Köszönjük a Siemensnek, hogy lehetőséget adott arra, hogy úttörő munkát végezhessünk. Mostantól új lehetőségek nyílnak meg előttünk, és örömmel nézünk ezek elé” – nyilatkozta Balázs Gergely György, a magyarországi eAircraft csapat vezetője.

A történet magyarországi hátteréhez azt tehetjük hozzá, hogy Dale Martin jelenlétében 2016 őszén mutatták be azt a kétüléses kisgépet, amely egy magyarországi konstrukció, a Magnus Fusion átalakításával készült, és amelynek hajtásrendszerét a Siemens készítette. A gép nagy előnye, hangsúlyozták akkor, hogy egyszerre alkalmas kezdőkiképzésre és alapfokú műrepülésre egyaránt Az együttműködés későbbi lépéseként 2017-ben bejelentették egy a Magnus-gépek gyártására létesülő üzem tervét Pécsen, a Pogányi repülőtéren.

2018-ban elkészült az összeszerelő csarnok. Az egyik elektromos prototípus épp a bokrétaünnep napjaiban zuhant le a Pogányi repülőtér körzetében, a pilóta és utasa életét vesztette, de a hatóságok megerősítették, hogy a balesetnek nem volt köze az elektromos meghajtáshoz: motorleállás, műszaki vagy szerkezeti meghibásodás nem volt. Idei nyilatkozata szerint „a Magnus Aircraft Zrt. folytatja az eFusion további fejlesztési munkálatait”. A cég folytatja az építkezést is: a nyár második felére elkészül a több mint ötezer négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzeme – közölte a cég vezetősége, a nyár második felében kezdődik a próbaüzem, a gyártó évi kétszáz gép elkészítését prognosztizálja, a nyilatkozatban nem szerepel, hogy ezek közül hány lesz dugattyús-motoros, és hány elektromos meghajtású - ezek szerint immár Rolls-Royce brand alatt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.