Alagút Szibériából Alaszkába?

Ha a tervek megvalósulnak, egy olyan hatalmas – a nyomtávváltásoktól eltekintve – összefüggő vasútvonal jöhet létre, amely három kontinenst köt össze, és metszi a greenwichi délkört és a dátumválasztót is. Egyúttal löketet adhatna az orosz-amerikai kereskedelmi kapcsolatoknak is, hiszen a vasúti áruszállítás (különösen villamosított vonalon, amilyen az alagútban is futna) sokkal gyorsabb és így talán olcsóbb is lenne, mint a napjainkban alkalmazott tengeri szállítás.

Jakutszk volt a helyszíne annak az orosz távol-kelet fejlődését vizsgáló konferenciának, amelyen elhangzott a projektet támogató bejelentés. Az a Jakutszk, amely 2013-tól már kapcsolódik a Transzszibériai vasúthoz: innen egyenesen, vagy Magadan érintésével vezetnék tovább, és építenék ki 2030-ig a hálózatot egészen Szibéria északkeleti csücskéig. A szárazföldi fejlesztések összköltsége is jelentős: mintegy másfél milliárd dollár. Ez azonban elenyésző az alagútépítés anyagi vonzatai mellett: a 15 évre tervezett kivitelezés kevés híján százmilliárd dollárt emésztene fel mai értéken.

Az alagút nem csupán a kötöttpályás személy- és áruszállításnak adna teret, olaj- és gázvezetékek, az internetes elérést gyorsító optikai kábelek, valamint nagyfeszültségű elektromos távvezetékek is futnának a Bering-szoros alatt, a szoros közepébe ékelődött Dioméda-szigeteken pedig nagy teljesítményű szélerőművet telepítenének, jelentős megújuló energiaforráshoz juttatva a két nagyhatalmat.

Eddig a szép elképzelések, de tekintsük át egy kicsit a projekt történetét! Meglepő módon több mint száz évre, egészen 1905-ig nyúlik vissza, eredetileg II. Miklós cár álma volt a Szibéria–Alaszka-összeköttetés. Akkor még csak álom volt, később aztán már – a technika fejlődésével párhuzamosan – tervek is születtek a kivitelezés körvonalairól. Alagút mellett szóba kerül híd építése is: két nagyobb, mintegy negyven kilométeres, illetve egy kisebb, a két Dioméda szigetet összekötő közúti és vasúti híd. A legtöbb terv politikai ellentétek vagy anyagi nehézségek miatt az íróasztal mélyén végezte, mégis időről időre előkerül a téma. A tőke most is hiányzik: a koncepció 25-25 százalékos orosz-amerikai állami (szövetségi) szerepvállalás mellett a projekt költségeinek a felét magántőkéből finanszírozná.

Tavaly még felröppentek hírek, miszerint kínai befektetők készek is lennének biztosítani az összeget, a mostani bejelentés kapcsán azonban ezt az információt semmi és senki nem erősítette meg. Mindenesetre biztosak lehetünk benne: 15 évnél többet kell várni a világ új leghosszabb alagútjára.