Alakul a tatabányai buszpark

Bohus Dávid   ·   2018.04.23. 08:45
tbusz_kicsi

Igen nagy szükség volt már a közép-magyarországi megyeszékhely buszállományának fejlesztésére. A Vértes Volántól örökölt, KNYKK regionális szolgáltató rendelkezésre álló állománya huszonéves Ikarusokból (260, 280 és 415-ös típusok); tíz éves BN sorozatú alacsonypadlós Credókból; valamint nyugati városokból beszerzett használt Mercedesekből (három, idén már húsz éves O405G, illetve tizenéves O530 és O530G típusú Citarókból) állt. A szolgáltatóváltás előtti utolsó években a két megye autóbusz-állománya felett rendelkező KNYKK a fehérvári használt Citarók érkezését követően több fiatalabb, kétszázas sorozatú Ikarussal igyekezett kiváltani a legöregebb példányokat, de az igazi megoldást a buszcsere jelentette. Mint arról portálunk tavaly nyáron beszámolt: a Modern városok program keretében több mint ötmilliárd forintos finanszírozással lehetőség nyílt arra, hogy a város útjain kizárólag alacsonypadlós, modern, köztük hazai gyártású járművek közlekedjenek.

A városi flotta két típusa a kertvárosi végállomás tárolóján: a dízelüzemű szólókat Credo Econell City, a csuklósokat pedig MAN Lion's City autóbuszok képviselik (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A fejlesztés keretében 2018. január elsejétől városi tulajdonú T-Busz Kft. 41 új autóbusszal kezdheti meg a helyi közlekedés lebonyolítását, amelyhez egy további csuklós beszerzésére is lehetőség nyílt. A városi autóbuszhálózat üzemeltetését a tervezetteknek megfelelően az új szolgáltató idén január elsején átvette. Az utasok szállítását az év elején a T-Busz Kft. húsz (eredetileg Pécs részére gyártott) Credo Econell City, valamint a KNYKK-tól és más szolgáltatóktól bérelt autóbuszokkal kezdte meg, amely mellé a győri székhelyű autóbuszgyár két prototípus Credo Econell City 13 méteres változatát is rendelkezésre bocsátotta, amíg a megrendelt példányok átadása nem történik meg.

Kravtex-termékek találkozója az Omega park bevezető útján: a 12 méteresből húsz, a 13 méteresből három közlekedik a városban

A szolgáltatóváltás első időszakát leginkább az új rendszerre történő átállás nehézsége jellemezte (a helyzetet részletesen feltáró iho cikket itt olvashatják), április elejére viszont megérkeztek az első csuklós MAN Lion's City, majd április második hetének végén pedig a 13 méteres vadonatúj Econell City városi autóbuszok is.

A tatabányai MAN Lion's City-k a magyar közösségi közforgalmú autóbuszok első dízelüzemű csuklósai. Kaposvár, Miskolc és Nyíregyháza a gázüzemű változatot üzemeltetik

Így a jelenlegi állomány húsz 12 méteres Credo Econell City (rendszámuk PLM-451-470 között), három 13 méteres (rendszámuk: PUP-093-095 között), illetve tizenöt csuklós MAN Lion's City (rendszámuk POC-821-834 között) autóbuszból áll. Négy autóbusz hiányzik ahhoz, hogy a flottacsere programja lezáruljon, amelyeknek elektromos üzemű Modulo midibuszoknak kellene lenniük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.