Alert! Május 30-ától ismét járnak a vonatok Veszprém és Ajka között

MÁV/iho   ·   2026.05.20. 11:05
_veszprem_ketto_

A nyáron már újra lehet vonatozni a 20-as számú vonalnak azon a szakaszán is, ahol a pálya kijavítása miatt mostanáig pótlóbuszok szállították az utasokat.

Ez egyúttal azt jelenti, hogy ismét teljes értékű vasúti kapcsolat szolgálja az utazóközönséget – Veszprémen keresztül – Zalaegerszeg, Szombathely és a főváros között. Mindez annak köszönhető, hogy május 30-tól, azaz szombattól újraindul a vasúti személyszállítás Veszprém és megnyílik újjáépített pálya. Előbb azonban a tehervonatok indulnak meg, az elegyekkel 29-én tesztelik a felújított szakasz berendezéseinek biztonságos és hibamentes működését.

A 20-as érintett szakaszát tavaly nyár óta a GYSEV üzemelteti, a személyszállítási tevékenység a MÁV-csoportra hárul.

(fotók: MÁV)

A nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet játszó vasútvonalon a pályasebességet fokozatosan emelik majd, és a főszezonban már sebességkorlátozás nélkül közlekedhetnek itt a vonatok. Kisebb utómunkálatokra még a vonatközlekedés újraindítását követően is számítani kell a pálya mellett, ezek azonban a forgalmat már nem akadályozzák.

A Szentgál és Városlőd-Kislőd közötti pályaszakasz helyreállítása kiemelt figyelmet kapott, hiszen a térség közlekedésének egyik legfontosabb közlekedési útvonaláról van szó. Az átmeneti, fokozatosan emelt sebességkorlátozások mellett is az eredeti menetrend szerint fognak közlekedni a vonatok, amelyekkel óránként lehet utazni Veszprém és Ajka között, a köztes településeket a korábbiaknak megfelelően Volán-járatokkal szolgálják ki. A Bakony és Göcsej intercityk gyorsvonati kocsikkal és egy IC-kocsival közlekednek, utóbbiak légkondicionáltak és kerékpárszállításra is alkalmasak. A megbízhatóbb és pontosabb közlekedés érdekében a vonatok egy részét már korszerű Vectron mozdonyok továbbítják.

A forgalom újraindítása egy rendkívül összetett és műszakilag kihívásokkal teli helyreállítási folyamat lezárását jelenti. A 2024 végi intenzív esőzések okozta pályaállapot-romlás okán végzett geotechnikai vizsgálatok feltárták, hogy a talaj- és rétegvíz jelenléte a vártnál gyorsabb és kockázatosabb rongálódáshoz vezetett. A szakemberek ezért komolyabb és hosszú távú beavatkozást és a személyforgalom ideiglenes leállítását rendelték el.

A kivitelezés megkezdését bonyolult és hosszas közbeszerzési eljárás előzte meg, emiatt a munkaterületet csak idén február elején lehetett átadni – a GYSEV Zrt. és a MÁV Pályaműködtetési Zrt. megbízásából – a kivitelező Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek, amely ezt követően azonnal megkezdte az intenzív helyreállítási munkálatokat. A bontás során igazolták a pályaszakasz lezárását indokló geotechnikai problémákat, az altalajban több emelet, nyolc–kilenc méter mélységben megtalálták azt az úgynevezett „csúszólapot” is, amely egy olyan talajfelület, amely mentén a nedvesség hatására fellazult földrétegek elmozdulhatnak egymáson. Többek között ez is hozzájárult a töltés lassú elmozdulásához, és a korábbi években tapasztalt pályamozgások hátterében is ez állhatott.

A precíz feltárás és kezelés érdekében a megrendelő MÁV és GYSEV, valamint a tervező között folyamatos volt az egyeztetés, sőt újabb bontási munkákat is végeztek, így a kivitelezés során feltárt, problémát okozó talajrétegeket teljesen eltávolították. A talaj- és rétegvíz okozta károsodások miatt a töltést helyenként „három emeletnyi” mélységben kellett újjáépíteni: a legkritikusabb, mintegy 150 méteres szakaszon hozzávetőlegesen kilenc méter mélyen zajlottak a beavatkozások. Ezek során korszerű víztelenítő és stabilizáló rendszereket építettek ki. Három helyszínen aknákat építettek 10–11 méter mélységig, és mintegy 150 kavicscölöpöt is levertek, ezeket pedig irányított fúrásokkal kötötték össze. Az aknákban összegyűlő vizet átemelő szivattyúk vezetik el, ezáltal a töltés alatti réteg is megfelelően vízteleníthető. Emellett több mint 13 ezer köbméter földet emeltek ki, vasúti kábeleket váltottak ki és helyeztek új nyomvonalra, valamint elkészült a töltés teljes szerkezeti újjáépítése is.

A mostani beavatkozást megelőzően, azt kiegészítve, 2024-ben szintén közbeszerzés keretében, a pálya mellett jobb oldalon 265 méter hosszan és átlagosan nyolc méter mélységben épült ki az a mélyszivárgó rendszer. Ez a domb felől érkező rétegvizeket hatékonyan fogja fel és vezeti el, megakadályozva az ez irányból érkező víz töltésbe kerülését.

A kivitelezés jelenlegi szakaszában a töltésépítési munkák már befejeződtek. Az átépített szakaszon felállították az új felsővezetéki oszlopokat, továbbá a vasúti pálya építése is nagyrészt megvalósult. A felsővezeték visszaépítését és a pálya beszabályozását követően a pályaszakasz ismét átjárhatóvá válik. A z üzemeltető GYSEV tájékoztatása szerint a forgalomba helyezésig befejeződik még a pálya állapotát folyamatosan megfigyelő monitoring rendszer kiépítése, valamint telepítik az átemelő szivattyútelepet, amely a mélyben összegyűjtött vizek kiemelését és elvezetését szolgálja.

Ezt követően a vasúti forgalom fenntartása mellett végezhető utómunkálatok várhatók, így különösen ároképítési, tereprendezési és rézsűvédelmi munkák. A pályasebesség emelése ütemezetten történik majd az érintett szakaszon: várhatóan június 15-ig 40, július 3-ig 60, ezt követően pedig ezen a szakaszon a hatóságilag engedélyezett 80 km/óra lesz a pályasebesség.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek