Álomgépek az orosz légitársaságnak

iho/repülés   ·   2011.12.28. 16:00
Transaero_Boeing-747_cim

Az első orosz Superjumbo-megrendelés után a Transaero, Oroszország egyik vezető légitársasága Boeing 787-eseket is üzembe állít – jelentette be a vezérigazgató.

Olga Plesakova úgy fogalmazott, hogy a Transaero tartja magát innovációs programjához, szerinte ez a gép az új technológia szimbóluma és a leghatékonyabb utasszállító egyben.

A Transaero már korábban is komoly nemzetközi érdeklődést keltett azzal, hogy mindkét, most forgalomban lévő óriásgépet a flottájába akarja illeszteni.

A korábban az Aeroflot által is rendelt Dreamlinerek a Transaeronál a most szolgálatban álló 767-esek helyére kerülnek majd. A gépek 262 személyre lesznek berendezve, négy első osztályú, 14 business-class és 244 economy-utasra. Egyelőre azonban nem ismeretes, melyik hajtóművet választja a moszkvai központú légitársaság a 787-esekhez.

A flottafelújításokhoz fontos adalék, hogy Domogyedovo jövő évtől lesz alkalmas A380-as óriások fogadására.

A második legnagyobb orosz légitársaság repülteti jelenleg Oroszország legnagyobb szélestörzsű flottáját: 13 747-est és 8 777-est, valamint 13 767-est. A tervek szerint az új típusok közül az első példányokat 2015-ben veszik át, 2020 után pedig már a most használt 747-400-asokat is modernebb óriásokra cseréli a légitársaság.

Kapcsolódó hírek