Árpád átvette a 30-ast

MTI/iho   ·   2015.06.13. 18:05
arpad_30-ason0

A harminckét kilométeres vasúti pályaszakasz forgalomba helyezésének alkalmából tartott szombati siófok-szabadisóstói sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója azt is elmondta: a csaknem 30 milliárd forintból felújított dél-balatoni pályaszakasz teljes átadására őszig várni kell, de a menetrend szerinti vonatközlekedés megindulhat. Ezzel véget ér a több hónapja tartó vágányzár, amely miatt átszállásra kényszerültek az utasok, és több szakaszon is megszűnnek a 60 kilométer/órás korlátozások. Jövő héttől már 80, utána pedig 100 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek az érintett szakaszon is a vonatok. Az eddigi pályafelújításoknak köszönhetően a korábbi több mint 100 perces vonatút helyett 80 perc alatt el lehet majd eljutni Siófokra a fővárosból.

Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a nyári időszakban a dél-balatoni az ország második legforgalmasabb vasútvonala, ehhez képest a legutóbbi átfogó felújítása ötven éve történt.

Siófok-Szabadisóstó állomás a korszerűsített, Lepsény és Szántód-Kőröshegy közötti vasúti vonalszakaszon június 13-án, a pályaszakasz átadása napján. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Varga György)

– A vasútvonal korszerűsítése a következő években egészen Balatonszentgyörgyig folytatódik. Az újabb rekonstrukció lezárása után, a székesfehérvári vasútállomás fejlesztésével két éven belül 70 percre csökkenhet a menetidő a fővárostól Siófokig – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a pályarekonstrukció részeként a zajterhelést a kritikus helyeken, mintegy 4 km hosszan emelt zajárnyékoló fal, 17 kilométeren zaj- és rezgéscsillapító sínágyazat mérsékli. Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi- felső állomásokon, Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak-alsó és -felső megállóhelyeken magas peronok épültek, így kényelmesebbé válik a fel- és leszállás. A gyalogos és közúti átjárók korszerűsítésével biztonságosabb lesz az átkelés. A Zamárdi városközpontjában lévő, a szántódi révhez vezető út átjárója új helyen, a Honvéd utca vonalában épül meg.

A várhatóan teljeskörűen október végén záruló beruházás kivitelezését a Déli-part 2013 konzorcium végzi 29,99 milliárd forintból, 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrás felhasználásával. A dél-balatoni szakasz átépítése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.

A sajtótájékoztatón Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy ősztől folytatódik a vágányzár, amikor elvégzik az elmaradt munkálatokat, többi között biztosítóberendezéseket létesítenek.

Idén még nem tudják a Balaton déli partján a teljes vasúti menetrendet bevezetni, de a nyári menetrend életbelépésétől új „termékként” Balaton-expressz járatok közlekednek majd kétóránként a Déli-pályaudvarról. Ezek a vonatok zárt szerelvények lesznek nyolc kocsival – köztük Intercity kocsival –, ezeket helybiztosítással lehet igénybe venni, és kerékpárszállításra is alkalmasak lesznek. Továbbá napi öt pár hagyományos szerelvényekből álló sebesvonat közlekedik majd a Balaton déli partjára, nagyobb bicikliszállító kapacitással – a nyári menetrendről részletes írásunkat vasárnap olvashatják honlapunkon.

– Nyáron havonta átlagosan félmillió utas tart a Balaton déli partjára vasúton, minél jobb kiszolgálásukért a hétvégén korszerű motorvonatokat is forgalomba állítanak, és Hétvégi flört fantázianéven szombaton és vasárnap délelőtt három járat indul a tó partjára, majd délután ugyanennyi indul vissza a fővárosba – mondta Feldmann Márton.

Június közepétől kísérleti jelleggel bevezetik a diákoknak a Nyugaton már ismert vakációbérletet, amely egy, kettő, vagy akár három hónapos időtartamra korlátlan utazási lehetőséget biztosít a MÁV-Start hálózatán. Az érvényes dolgozói bérlettel rendelkező utasok pedig „hűségük jutalmaként” bármely célállomásra húsz százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet szeptember 30-áig.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az utóbbi időkben tapasztalt aggodalmakkal szemben bebizonyosodott, hogy a dél-balatoni vasútvonal fejlesztése az eredetileg tervezett ütemben halad. Ezt igazolja az a tény is, hogy a nyári szezonra tekintettel – a korábbi vállalási dátumot betartva – június 14-én megindulhat a vasúti közlekedés a Lepsény és Szántód-Kőröshegy közötti pályaszakaszon.

Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács szakértője arról számolt be, hogy hamarosan elkezdődik a vasúti, autóbuszos és hajózási információkat egy helyen közlő elektronikus utastájékoztatási rendszer kiépítése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek