Átbújhat Angliába a DB

iho   ·   2013.06.19. 14:00
400px_db_ice_uk

A Brit-szigetet Franciaországgal (és végső soron a kontinentális Európával) összekötő vasúti alagút tulajdonosa, a Groupe Eurotunnel a napokban jelentette be hivatalosan az úgynevezett „B kategóriás” üzemelési engedély megadását. A Kormányközi Bizottság (IGC) három évig vizsgálódott a döntésen, ami által a Német Vasút jókora lépéssel került közelebb a régóta tervezett, Frankfurtot Kölnnel, Amszterdammal és Londonnal összekötő, közvetlen nagy sebességű vasúti kapcsolat megvalósításához.

A DB első csalagúti tesztjeire még 2010 októberében került sor. Akkor egy több áramnemű, a francia nagy sebességű vonalakon használt TVM430-as, valamint az egységes európai vonatbefolyásolási rendszerrel (ETCS) is felszerelt ICE3MF vonattal végeztek zavartatásmérési és futópróbákat. A DB eredeti elképzelései szerint a brit fővárosból Amszterdamba, Kölnbe és Frankfurtba nagy sebességű eljutást biztosító szolgáltatásnak már az idén meg kellett volna indulnia, azonban időközben számos késleltető tényező merült fel.

A DB egyik ICE-vonata 2010-ben egészen Londonig eljutott csalagúti futópróbái során. A menetrendszerinti bemutatkozás azonban még évekig is elhúzódhat<br>(fotó: DB AG)

A DB legtöbb baja a Csalagútban végzett személyszállítási tevékenységére vonatkozó engedélyek megszerzésével gyűlt meg. Az IGC határozatának köszönhetően ez az akadály elhárult, azonban jelen állás szerint 2016 előtt továbbra se nagyon látszik esély arra, hogy közvetlen vonatok kössék össze a két országot. Kiváltképp azért, mivel a DB a Siemens Velaro D típusú motorvonatait tervezi bevetni a csalagúti forgalomban, viszont azok még sem a csatoltan történő használatra, sem a Németországon kívüli közlekedésre nem szerezték meg a típusengedélyt.

A DB AG-nél 407-es sorozatként futó Velaro D-szerelvények eredetileg a 2011. decemberi menetrendváltással álltak volna forgalomba Németországban, azonban a német Szövetségi Vasúti Hatóság (EBA) még mindig nem hagyta jóvá azok csatolt üzemű használatát – ami viszont a csalagúti személyszállítási előírások egyik előfeltétele. A vonatokra mostanában telepítenek új fékezésfelügyelő szoftvert, így az új engedélyeztetési procedúra várhatóan még júliusban megkezdődhet. A Velaro D-szerelvényeket gyártó Siemens úgy nyilatkozott, hogy az eljárás hossza leginkább az EBA-tól függ: négy és tizennyolc hónap között bármennyi időt igénybe vehet, ezért a vonatok hivatalos üzembe állítása 2013 novembere és 2015 januárja között fog megtörténni, pontos dátumot viszont még nem lehet tudni. Azonban amíg a DB 407-esei nem felelnek meg az Interoperabilitási Műszaki Előírásoknak (TSI), azok alapján történő engedélyeztetésük nem kezdődhet meg sem Franciaországban, sem Belgiumban, sem Nagy-Britanniában.

A DB a 407-eseket szeretné járatni a Németország és London közötti forgalomban, azonban az engedélyeztetési eljárások miatt még hosszú út áll a Siemens Velaro D-vonatok előtt<br>(fotó: Daniel Michler)

A Railway Gazette arról ír, hogy a folyamat egy másik lényeges kerékkötője a szigetország határőrizeti és bevándorlási szabályozása, lévén az Egyesült Királyság még nem tagja az uniós országok közötti határellenőrzést eltörlő schengeni megállapodásnak, így a Csalagúton történő átutazáshoz továbbra is kötelező az útlevél-ellenőrzés. Az Egyesült Királyság határellenőrző ügynökségének nyilatkozata szerint nem fognak újabb intézkedéseket hozni a Lille-ből, Párizsból és Brüsszelből a szintén a Csalagúton át érkező Eurostar-vonatok utasainak határellenőrzésén felül. Ráadásul arra is kevés az esély, hogy az ügynökség elfogadja a DB azon javaslatát, hogy az útlevél-ellenőrzés a vonaton menet közben történjen. A helyzetet tovább kuszálja, hogy az Aix-en-Provance és London között kísérletképpen elindított Eurostar-szolgáltatást választóknak idén nyáron Lille-nél le kell majd szállniuk a vonatról, és át kell esniük a bevándorlási ellenőrzéseken.

Az Eurotunnel mindenesetre üdvözli a Kormányközi Bizottság döntését, és azzal érvel, hogy a DB csalagúti szolgáltatása évenként három-négy millió utassal növelheti az Eurostar-vonatokat használók jelenleg is tízmilliós táborát. Az Eurotunnel elnöke a döntéssel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy a hatóságok végre mindenki számára hozzáférhetővé tették az 50,5 kilométer hosszú vasúti alagutat, 19 évvel annak megnyitását követően. Ez a tény pedig utasok millióinak jelent könnyebbséget, akik mostantól londoni utazásukhoz a közlekedés leginkább környezetbarát fajtáját is igénybe vehetik. Az Eurotunnel úgy számol, hogy semmilyen infrastrukturális fejlesztés sem szükséges a DB csalagúti terveinek megvalósításához, legfeljebb a Csalagút jelenlegi forgalmának menetrendjét kell kismértékben módosítani, de számos menetvonal is kiadható még a szakaszon – adja hírül az International Railway Journal.

Kapcsolódó hírek