Az első neo a Lufthansának: viszonylag csendes ünnep

iho   ·   2016.01.21. 08:45
firstforlufi_cim

Ahhoz képest, hogy a gyártó eddigi legnagyobb sikersorozatának döntő momentumáról van szó, egy eddig csaknem 4500 példányban megrendelt sorozat első példányának forgalomba állításáról, nem volt túlságosan nagy a felhajtás: az Airbus, a Pratt & Whitney illetve a United Technologies és a Lufthansa vezetői a hamburgi Airbus-gyár hangárában ünnepelték az első A320neo átadását, és ezzel az első Pure Power GTF hajtóművek szolgálatba állását is.

A kissé visszafogottnak tűnő ünneplés feltehetően annak köszönhető, hogy a forgalomba állítást még vagy másfél hónapja sem egészen így képzelték a jelenlévők, hiszen a kibocsátó légitársaság eredetileg a Qatar Airways lett volna, azonban a dohai cég váratlanul lemondott erről a megtiszteltetésről. Ami pedig azért nagy szó, mert a társaság szókimondó, tekintélyes vezére, Akbar al Baker nyilván nemigen mond le szívesen az első forgalomba állítás propaganda-értékéről. Ugyanakkor ugyancsak közismert róla, hogy csak a tökéletesen leszállított dolgokat fogadja el, legyen az akár egy új repülőtér, akár egy új repülőgép-típus a Qatar flottájában.

Balról jobbra: David Hess, United Technologies; Robert Leduc, Pratt & Whitney; Carsten Spohr, Lufthansa; Fabrice Brégier, Airbus; Klaus Roewe, A320-program

Amennyit tudni lehetett a bonyodalmakról, az az, hogy miután korábban a berepülési program is megakadt egy időre a Pratt & Whitney új hajtóművének a hibája miatt, tavaly év vége felé kiderült, az első példányok üzemeltetése során indítás után még három percig kell alapon járatni a hajtóműveket, és csak azután lehet megkezdeni a gurulást a géppel. Egyes értesülések szerint ez a hajtómű tengelyének csapágyazásával összefüggő problémát takar.

Mindenesetre decemberben a gyártó néhány hét csúszást jelentett be az ígért 2015-ös átadáshoz képest, illetve azt, hogy a kibocsátó légitársaság nem a Qatar, hanem a Lufthansa lesz. A múlt heti évzáró-indító sajtóértekezleten Fabrice Bregier Airbus-elnök is jelezte, meglesz a forgalomba állítás még januárban, és hozzátette, az amerikai hajtóműgyártó hardvermódosításon és szoftverfrissítésen dolgozik. De hogy az első átadott géppel végül kell-e majd kicsit vesztegelni hajtóműindítás után, vagy már túl vannak ezen a problémán, arról nem volt szó sem a párizsi sajtókonferencián, sem a mostani hamburgi átadáson.

Mindenesetre a Pratt & Whitney nyomatékos jelenléte nyilván azt kellett, hogy megerősítse, a PW1100G GTF hajtóművekkel nincs gond. Az biztos, hogy az új hajtóművek a legfontosabbak abból a szempontból, hogy a gép kevesebbet fogyaszt, kisebb a zaj- és károsanyag-kibocsátása, a jelenleg forgalomban lévő leghatékonyabb közepes hatótávolságú keskenytörzsű a piacon. Mind az Airbus, mind a Lufthansa közleménye hangsúlyozza ezt, ahogy a légitársaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye fogalmaz: „Az Airbus A320neo átvétele egy újabb lépés a Lufthansa számára a 100 utaskilométerre vetítve »három literes fogyasztású flotta« kialakítása felé és jelentősen hozzájárul a zajcsökkentéshez.”

Amint a közleményből kiderül, a D-AINA lajstromjelű gép Frankfurtba repül, és innen teljesíti első járatait január 24-étől Hamburgba majd Münchenbe. Nyilván a belföldi járatok során szerzett tapasztalatok birtokában kerül majd a gép, és a többi beérkező neo a nemzetközi forgalomba is: A Lufthansa csoport a modernizált típusból összesen száztizenhat példányt rendelt, közülük negyvenöt hosszabb törzsű A321-es lesz, ezeket maga a Lufthansa illetve a Swiss használja majd. A Qatar ötven neót vesz, az indiai Indigo pedig összesen négyszázharmincat.

A hatalmas rendelési lista nyomása ellenére az Airbus viszonylag óvatosan pörgeti fel a gyártást, de az is biztos, hogy még az idén átadhatja az első példányt a másik, CFM LEAP-1 hajtóművel. Jövőre már havonta ötven, 2019-ben már 60–63 neo hagyja el a sorokat, de még bőven várnak a légitársaságok az eddigi „klasszikus” azaz ceo-változatú gépekből is, és csak 2019-ben lehet átállni a tisztán neo-összeszerelésre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek