Balatoni kikötőtervek és tiltakozások

iho   ·   2013.08.15. 11:10

A siófoki Aranyparton azt nem akarják, hogy a „Mici néni sarkában” épüljön vitorláskikötő, a földváriak azt, hogy a nyugati strandon, Zamárdiban pedig a jelenlegi kishajókikötő megalétesítménnyé duzzasztása miatt tiltakoznak – adja hírül a somogyi portál, a sonline.hu.

Balatonföldváron évtizedes huzavona végére tett pontot a napokban a város önkormányzata a nyugatistrandi vitorláskikötő-építést és egyéb fejlesztéseket tervező beruházóval megkötött egyezséggel. A kaposvári székhelyű Sevax Zrt. 2003-ban kereste meg Földvárt a kikötőépítés ötletével. Az akkori városvezetés egy vadonatúj strand felépítését kérte ellenszolgáltatásként. Az engedélyeztetési eljárás azóta húzódott, közben üdülőtulajdonosok és helyi lakosok egy csoportja tiltakozott a kikötő ellen, még helyi népszavazás ötlete is felmerült, amit végül a képviselő-testület (már a jelenlegi) nem szavazott meg. A friss egyezség értelmében az önkormányzat az eddig elkészült teljes tervdokumentációt, a meglévő engedélyeket és a Sevax Zrt. valamennyi megszerzett jogát megkapja. A visszalépésért cserébe a város nettó kilenc és fél millió forintot utal át a befektető számlájára. Az ellentételezés részeként hat hajóhely tulajdonjogát is megkapja a kaposvári cég; ez abban az estben lesz érvényesíthető, ha a következő húsz évben mégis vitorláskikötő létesülne. Az önkormányzat már a jövő nyárra korszerűsítené a nyugati strandot, a vitorláskikötő létesítését pedig újragondolja.

Zamárdiban is éppen felülvizsgálják az ugyancsak hosszú évek óta tervezett vitorláskikötő kérdését. Csákovics Gyula polgármester azt mondja: saját, korábbi álláspontjának felülvizsgálata is beletartozik ebbe. – Az összes dokumentumot át kívánja tekinteni a képviselő-testület; az ellenzők által megakikötőnek titulált létesítmény abban a nagyságrendben (350 férőhely, 450 méterre a vízbe nyúló mólószárak) már szinte bizonyos, hogy soha nem valósul meg, ugyanakkor minőségi turizmust szolgáló fejlesztésre szükség van, továbbra is ez a véleményem – így a zamárdi városvezető. – A mostani kishajókikötő szűk, negyvenen állnak sorban, akik nem tudják kikötni a hajójukat, mások más településen tárolják. Egy kisebb kikötő építésében és üzemeltetésében akár még az önkormányzat is érdekelt lehet, át kell ezt gondolni. Le kell tenni arról az álmunkról, hogy közforgalmú hajókikötő is legyen Zamárdiban, a kisebb léptékű fejlesztés azonban nem kerülhető el és az  talán már az egész város érdekeit szolgálhatja, az eddigi ellenzőkét is. Megvizsgáljuk azt is: a várossal szerződött befektetőjelölt mely vállalását teljesítette az évek során és melyet nem, szükség van-e esetleg jogi lépésekre?

Ha a környékbelieken, zömmel üdülőtulajdonosokon múlik, akkor az Aranyparton, a régi siófokiak által „Mici néni sarkaként” emlegetett területen (ma Divinus lakópark, egyebek között Dzsudzsák Balázs válogatott futballistának is ott van apartmanja) sem épül jachtkikötő. Egész kis csapat jött össze tiltakozni a strandon, és egyöntetűen állították: nem csak a ma még páratlan panorámát féltik, hanem a strandjukat is, ahol egy vitorláskikötő megépülte után aligha volna nyugalmuk. – Féltjük a Balatont is, hagyják már békén, pár évtizede még a vízig értek a telkeink, mindenbe azért nem megyünk bele – így Kossa Lajos. – Azt akarjuk, hogy az unokáink is élvezhessék. Egy idősebb úr volt a legjobban tájékozott kikötőügyben, azt mondta: – Száz méter hosszú bejáró vezetne a vitorláskikötőig, 189 hajóra tervezték, négy oldalról beton alappal körbevéve. Úgy tudom, egyelőre jól áll az ügyünk; a környezetvédelmi felügyelőség nem adott rá engedélyt.

Két éve ilyenkor az újonnan épült lakópark kerítést húzott föl, lekerítve a strand egy részét – akkor emiatt tiltakoztak az Aranypart-végi ingatlantulajdonosok, „részeredménnyel”. A siófoki önkormányzat cége, a Balaton-parti Kft. és a lakópark között a partbérletre létrejött szerződést ugyan fel kellett bontani (Kossa Lajos állítja: annak nyomán, hogy Pintér Sándor miniszternek és Illés Zoltán államtitkárnak is levelet írtak), a kerítés azonban maradt, de megnyitották, átjárhatóvá tették. A panaszosok szerint nyilván nem véletlenül hagyták meg a kerítést, céljuk lehet vele hosszabb távon, a két éve lekerített strandterületet talán éppen arra szánják, hogy ott épülnének a kikötő kiszolgáló létesítményei, így a hajótárolók, ahogyan egyikük mondta, „a Rózsadombra mégsem vihetik a vitorlásokat”.

Kapcsolódó hírek