BKV: szándéknyilatkozat sincs még a 3-as metró szerződésének módosításáról; a munkát elkezdték

iho/vasút   ·   2020.11.14. 10:45
00_bkv_3-as_metro_felujitas

Nem jött létre szándéknyilatkozat a szerződésmódosításról november 9-éig a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. között az M3 metróvonal középső szakaszának alagút-felújításáról. A BKV felszólította a vállalkozót az eredeti szerződés szerint történő teljesítésre – új határidők kijelölése mellett.

A BKV közleménye szerint

a kialakult helyzet egyelőre nem veszélyezteti az M3 metróvonal felújításának határidőre történő befejezését, az Európai Uniós forrásból történő megvalósítást. A BKV továbbra is bízik abban, hogy a vállalkozó partner lesz a középső szakasz alagúti munkáinak határidőre történő befejezésében.

(fotók: BKV)

A BKV és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a „Budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója: vágányépítési, alagúti munkák; biztosítóberendezés felújítása; vasúti távközlési, központi diszpécser rendszerek korszerűsítése” tárgyban a teljes vonalra vonatkozóan, mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést 2017. szeptember 4-én.

A középső – Lehel tér–Nagyvárad tér közötti – vonalszakasz állomásainak korszerűsítésére 2019. november 27-én kötött szerződést a BKV a Swietelsky Építő Kft.-vel. A belvárosi rész alagúti- és állomásfelújítási munkáinak egyidejű megvalósítása érdekében szükségessé vált a korábban kötött szerződés határidejének módosítása, ezért a BKV szerződésmódosításra irányuló egyeztetéseket kezdeményezett a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel.

A hónapokig tartó tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a BKV a szerződés egy részének – középső szakasz felújítására vonatkozóan – felfüggesztése mellett döntött 2020. július 24-én. Az egyeztetések tovább folytatódtak, azonban az álláspontok csak minimálisat közelítettek. A BKV továbbra is bízik abban, hogy a vállalkozó partner lesz a középső szakasz alagúti munkáinak határidőre történő befejezésében.

Az eredménytelen tárgyalásokat követően a BKV felszólította a vállalkozót – új határidők megjelölése mellett – az eredeti szerződés előírásai szerint történő teljesítésre. Ezzel párhuzamosan megkezdte új közbeszerzési eljárások előkészítését, valamint vizsgálja saját erőforrások bevonásának lehetőségét is.

Az M3 metróvonal rekonstrukciójához tartozó középső (Nagyvárad tér–Lehel tér közötti) szakasz állomásainak felújítására kötött szerződés értelmében 2020. november 7-én a BKV az utasforgalom kizárása mellett munkaterületet adott a vállalkozó, Swietelsky Építő Kft.-nek a Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakaszon.

A szerződés alapján a vállalkozó már el is kezdte a Nyugati pályaudvar, Deák Ferenc tér és Kálvin tér állomások felújítási munkáinak teljesítését, valamint a korábban átadott állomásokon – Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-negyed, Semmelweis Klinikák – az utasforgalom biztosítása miatt eddig át nem adott területeken is elkezdődtek a korszerűsítési munkálatok, továbbá megkezdődtek az állomási munkákhoz kapcsolódó alagúti kivitelezési és szállítási feladatok.

Az M3 metróvonal középső szakaszán jelenleg is tartó munkálatok nem teszik lehetővé az utasforgalom melletti munkavégzést.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek