Búcsúznak a studenkai Pantográfok

Korcsmáros Gábor   ·   2024.05.22. 15:00
460

Az utolsó üzemképes kassai szerelvény iránt az ottani gyermekvasút érdeklődik. 

Korábbi cikkünkben jeleztük, hogy 2023 év végéig a csehek végleg kivonják a forgalomból az utolsó 460-as sorozatú, egyáramnemű koros villamos motorvonatjukat, amit Csehországban inkább Tornádónak, Szlovákiában pedig inkább Pantográfnak becéznek. Végül úgy alakult, hogy a cseheknél is csaknem egy fél éves csúszással búcsúztak el a studenkai járműgyártóban (Vagónka Studénka) fejlesztett és gyártott szerelvényektől. Sőt, egy vágányzár miatt még legalább július végéig lehet találkozni az élemedett korú szerelvényekkel Opava és Ostrava állomások között. A vasútbarátoknak öröm, a mindennapi ingázóknak bosszúság a régi vonat bevetése. 

A cseheken kívül már a szlovákok is kivonták a menetrend szerinti forgalomból a 460-as sorozatú villamos motorvonatot, amiből mára már csak egyetlen szerelvény maradt forgalomban, mégpedig a 460.043/460.044-es pályaszámú motorkocsik, közöttük két betétkocsival. A ZSSK személyszállító vasúttársaság információi szerint utoljára május 13-án közlekedett a magaspadlós régi szerelvény Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou) és Kassa (Košice) között. A hetvenes évek elején gyártott szerelvény hivatalos búcsúztatója a közelgő Mozdonyparádén lesz Kassán, amelyet május 25-én és 26-án rendeznek meg a kassai fűtőházban (depó). A Pantográfokat 1974 és 1978 között gyártották a studénkai Tatra Vagonkában. Összesen negyvenhárom szerelvény készült belőlük. Információink szerint az utolsó üzemképes Pantográf iránt a Kassai Gyermekvasút érdeklődik, az ő csapatuk gondozná tovább az utolsó mohikán sorsát. 

A 460-asok helyett ma már Panterek (660 és 661-es sorozat) cirkálnak a Kassa és Eperjes, illetve Tiszacsernyő között, itt-ott megspékelve néhány klasszikus ablakos szerelvénnyel munkanapokon.       
 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek