Budapest Airport: folyamatos az utasszám-növekedés, tér vissza a koronavírus-járvány előtti élet a repülőtérre

iho/repülés   ·   2022.03.14. 09:00
00_bud_lufthansa

Nyárra már a járvány előtti szint nyolcvan százalékát remélik. A cargo is folyamatosan stabilan teljesít.

Folytatódik a dinamikus utasszám-növekedés a ferihegyi repülőtéren a februári forgalmi adatok szerint a budapesti légikikötőben 620 ezer 199 utas fordult meg, ami idén januárhoz, valamint a tavalyi és a tavalyelőtti szinthez képest is határozott növekedést jelent, és lépésről lépésre zárkózik fel a 2019-es rekordév utasszámai mellé. Jelenleg a járvány előtti szint hatvannégy százalékát éri el a repülőtér utasforgalma, amely nyáron már a nyolcvan százalékot is elérheti.

A Budapest Airport járatfejlesztési csapatának köszönhetően a Budapestről közvetlenül elérhető célállomások száma februárban száznégyre emelkedett: jelenleg harminchét országba lehet repülni a magyar fővárosból, harminc légitársaság kínálatában. Februárban a legnépszerűbb úticélok továbbra is jellemzően az európai nagyvárosok voltak: London, Párizs, Amszterdam, Barcelona, valamint az örök favorit Dubaj.

Ismert, március 7-ével kezdődően a kormány eltörölt minden, Magyarországra vonatkozó beutazási korlátozást. Ez azt jelenti, hogy huszonnégy hónap után újra visszaállt a koronavírus-járvány előtti rend, vagyis légi úton minden utas oltási- és gyógyultsági igazolás, valamint negatív PCR-teszt nélkül léphet Magyarország területére. A repülőtéren kizárólag határellenőrzés zajlik, a járványügyi ellenőrzés teljes egészében megszűnt. Ennek megfelelően a schengeni országokból érkező utasok akadálymentesen, mindenféle dokumentum-ellenőrzés nélkül léphetnek be az országba, a nem schengeni országokból érkező utasok esetében pedig csak a szokásos nem schengeni belépési feltételek ellenőrzése történik. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság visszakapcsolta az automata útlevélkapukat is, amelyek sokkal gyorsabb áthaladást tesznek lehetővé az országba való ki- és belépésnél. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is megszűnt a kötelező maszkviselés az utasforgalmi területeken, azonban a folyamatos kézfertőtlenítés és a biztonsági távolság megtartása továbbra is javasolt.

A légi áruszállítás továbbra is stabilan teljesít; februárban ismét 15 ezer tonna felett – 15 ezer 578 – volt a BUD Cargo Cityben kezelt áru mennyisége. Ezzel az elmúlt tizenkét hónap volumene átlépte a 190 ezer tonnát, ami újabb hatalmas mérföldkő a budapesti repülőtér légi áruszállítási tevékenységében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.