Buszokat vett a Severtrans

iho   ·   2013.07.04. 17:32

Tíz kiváló minőségű használt autóbuszt vásárolt a restrukturálás alatt álló zombori Severtrans utasforgalmi vállalat Hollandiából. A járművek tíz évet futottak Hollandiában, ám az Euro 5 károsanyag-kibocsátási norma életbelépése miatt a buszokat ki kellett vonni a forgalomból. A szóban forgó járművek Euro 3-as besorolásúak. A buszokért két év leforgása alatt havi részletekben összesen mintegy 400 000 eurót kell fizetnie a zombori cégnek – számolt be a magyarszo.com.

Tekintettel a Severtrans jogi helyzetére, a cég nem kaphatott bankgaranciát, de az utóbbi félév gazdasági eredményeit figyelembe véve a holland VDL vállalat lehetővé tette a vételár részletekben való törlesztését – mondta a lapnak Nenad Ćelić igazgató. A járművek légkondicionáltak, télen normálisan fűthetők, műszaki állapotukról a cég szakemberei a helyszínen győződtek meg. A régi-új buszokkal a tervek szerint ki tudják elégíteni a Zombor környéki települések utazási igényeit.

A Severtrans és a VDL tárgyalásai januárban kezdődtek, a privatizációs ügynökség június végén engedélyezte a járművek megvásárlását, és két napra rá meg is érkeztek a buszok. Egyelőre a vámolás illetve egyéb vizsgálatok vannak hátra, utána forgalomba állhatnak a járművek.

A városvezetés azt tervezi, hogy a diákutaztatás mellett a városban dolgozó falusi lakosok szervezett utaztatását is megoldja a vállalatok és a Severtrans közti egyeztetéssel, amivel kényelmes közösségi közlekedés mellett anyagi megtakarításra is számít, illetve enyhíteni óhajt a város parkolási gondjain.

Kapcsolódó hírek