Brüsszellel vagy Brüsszel nélkül, 2. rész: min megy, ami megy?
Eljátszottunk a gondolattal, milyen közlekedési beruházások valósultak volna meg – vagy éppen nem –, ha már korábban álljt parancsolunk az Uniónak. A vaspályák helyzete.
Eljátszottunk a gondolattal, milyen közlekedési beruházások valósultak volna meg – vagy éppen nem –, ha már korábban álljt parancsolunk az Uniónak. A vaspályák helyzete.
Laikusként azt mondjuk, veszélyes volt, de sikerült megoldani: Békéscsaba állomásépülete, egyszerre modern és őrzi a múltat. Mindezt úgy, hogy „egymásban vannak”, de mégsem lett hátborzongató a végeredmény.
A pénztáraknak a felújítás alatt álló állomásépületbe történő visszaköltöztetése miatt szünetel a jegyértékesítés 9 és 19 óra között.
Jó másfél év alatt megálmodták, fölépítették: turisztikai főpályaudvar nyílt a Viharsarokban. Hamarabb kész lett, mint eredetileg várták.
Az autósoknak kerülni kell, gyalog, illetve kerékpárral továbbra is szabad az átjárás a Szerdahelyi és a Franklin utca kereszteződésében.
Csütörtök reggel Szeged-Rókus és Algyő között meghibásodott a biztber.
Nyíregyháza és Békéscsaba felé módosul a menetrend, vonatpótlásra kell számítani, illetve lesz olyan vonat, amely egyáltalán nem közlekedik.
Az eredetileg becsült nettó 1,5 milliárd forint helyett, nettó 1 milliárd 183,8 millió forintért végezheti el a Békéscsaba-Lökösháza Konzorcium, a Békéscsaba és Lökösháza közötti vasútvonal engedélyezési tervének felülvizsgálatát, készítheti el az új engedélyezési tervet, továbbá a kiviteli terveket és a tenderdokumentációt – jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.