Két év óta először merészkedett be a Maersk a Vörös-tengerre
A gázai tűzszünet reményt ad a hajóforgalom normalizálódására.
A gázai tűzszünet reményt ad a hajóforgalom normalizálódására.
A Swietelsky, a V-Híd és az R-Kord partnersége csaknem 12 milliárd forintot kér a kivitelezésért, aminek cirka felét a GYSEV fizeti uniós támogatásból, másik felét pedig az állami büdzsé állja. A fejlesztéssel a Metrans tervezett konténerterminálja is megvalósulhat, és értelmet nyerhet a Zalaegerszeg és Zalaszentiván közötti fantomkörforgalom.
A dán logisztikai óriás a gdański kikötő és a háborúval sújtott ország között segíti az áruk mozgását.
Elindult a BTE és a Metrans hetente egyszer közlekedő tehervonata, ez a leggyorsabb vasúti fuvar Kínából Csehországba; érkezik elegy hozzánk is!
Történelmi rekord a magyar tengeri áruszállításban: több mint tizennégy százalékkal nőtt a rakott konténerforgalom 2025 harmadik negyedévében. Az adriai útvonalak uralják a piacot.
Jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
A China Railway Express (CRE) tehervonatának mindössze tizenöt nap kellett, hogy Csengtuból Isztambulba eljusson.
Az Eurázsiai Vasúti Szövetség jelentése szerint a Kína és Európa között szállított konténerek száma 2025 első felében 26,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ám még mindig meghaladta a 2023-a volumeneket. És mi van a magyarországi iránnyal? Ne is kérdezzék…
A Ghibli Kft., a GYSEV Cargo és partnereik által életre hívott járat debreceni ipari ingatlanberuházásokhoz szállított berendezéseket. A tranzitidő körülbelül egy nap.
Az Innoway Trieste által kifejlesztett, InnoWaggon típusú teherkocsicsalád első két, nyolcvan láb hosszú példányát nemrégiben adták át a Yellow2Rail és a Papierholz Austria cégeknek.
A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentős technológiai beruházásával új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában, új szintre emelve a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
A projekt célja, hogy növeljék a vonatkezelési kapacitást, valamint hogy alkalmassá tegyék a terminál infrastruktúráját a tervezett portáldarus üzemeléshez.
A tehervonatok Mladá Boleslavból viszik Kosztanajba a Škodákhoz, Chevrolet-khez és Kiákhoz szükséges alkatrészeket.
Az EF-9K sorozatú gépek óriási, kilencezer lóerős teljesítményét a dedikált tehervonati folyosókon közlekedő nehéz konténervonatok élén fogják kihasználni.
Az Oroszországi Vasutak 2024-es éves jelentésében közölte, ahogy az részben várható volt, a cég egyes mutatói nem alakultak jól, a nettó nyereség viszont csaknem kilencven százalékkal esett vissza.