Pozsony−Kassa négy és fél óra alatt
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.
A külső-belső felújításnak köszönhetően mostantól modern, XXI. századi körülmények várják az utasokat Sopronban.
A MÁV a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve tizenhatodik alkalommal szervezi meg az Országos Vasutas Véradónapot.
A GYSEV december 24-ig ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt bármely belföldi állomásról és megállóhelyről Sopronba, Szombathelyre és Győrbe, az adventi vásárokba utazóknak.
Az önkiszolgáló jegykezelő rendszert 2019-ben vezette be a ZSSK két vicinálison, azóta egyre több vonalon alkalmazzák.
A szeptember végén bejelentett kormányzati segítség eddig még nem érkezett meg a vasúti árufuvarozási szektor terheinek könnyítése érdekében, emiatt fokozódik a bizonytalanság és aggodalom a vállalkozó vasúti társaságoknál.
A nemrég beépített kitérők segítségével jelentősen rövidebb szakaszon kellett csak egyvágányozni, így a késések is egész barátságosan alakultak.
Egy évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos.
Kétezerhuszonegy novemberében elindult a magyarországi vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás célzott állami támogatási rendszere. A koncepció a külön kormányhatározatban definiált céloknak megfelelően a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás forgalmát kívánja fenntartani és revitalizációra ösztönözni. A támogatás hosszú távú hatásaira vonatkozóan azonban még nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.
Január elsejétől indul a kizárólagos ETCS-felügyelet az Olomouc–Uničov vonalon.
0-tól 24 óráig az ÖBB teljes hálózatán felfüggesztik a vonatközlekedést.
A célok elérése érdekében a Magyar Ásványolaj Szövetség együttműködésre lép a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülettel, mivel az olajipar szempontjából stratégiai fontosságú láncszem a vasút.
A MÁV, a Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesülettel karöltve, az elmúlt években nyaranta már megszokott, peronokon hallható versek után újabb nagy fába vágja a fejszéjét.
A Nógrád megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben nagyvállalati kategóriában a megyében működő cégek közül az Alstom munkáját díjazta a régió gazdasági fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
A december 1-jétől a közlekedésért is felelős miniszter Debrecenben beszélt először az ágazatot érintő terveiről.