A Talgótól szereznek be éjszakai távolsági vonatflottát a svédek
A 485 millió euró értékű megrendelés tíz mozdonyra és 91 kocsira vonatkozik, amik 2030-tól állhatnak üzembe Stockholm és Narvik, valamint Umeå között.
A 485 millió euró értékű megrendelés tíz mozdonyra és 91 kocsira vonatkozik, amik 2030-tól állhatnak üzembe Stockholm és Narvik, valamint Umeå között.
Az amerikai vasúttársaság felülvizsgálta távolságikocsi-csereprogramját és módosította korábbi stratégiáját, amivel egységesebbé teheti mostani, vegyesen egy- és kétszintes járművekből álló flottáját.
Megoldották a jármű tavaly fellépő műszaki gondjait. Az egykori Deutsche Reichsbahn VT 18.16-os dízelmotorvonata már teljesítette is első próbafutását.
A lengyel vasúttársaság távolsági személyszállítási üzletága harmincöt villamos- és dízelüzemre egyaránt alkalmas szerelvényt vásárol a hazai gyártótól.
Az amerikai vasúttársaság legalább nyolcvanhárom korszerű Siemens-szerelvénnyel fejleszti távolsági flottáját országszerte. Az első már idén szállítani fog utasokat.
A cseh magánvasút új nemzetközi távolsági járatai Frankfurt és a lengyel–ukrán határnál található város között irányonként több mint ezerháromszáz kilométert tesznek majd meg.
A rendszer korlátozott próbaüzeme az Ukrzaliznyicja Kijev és Rahó között közlekedő Huculscsina járatán indult el.
Pozsonyban, a ZSSK-nál is elkezdődött a személyzet képzése a csehek ComfortJetjeihez.
Idén decembertől leállnak a Párizs–Berlin és a Párizs–Bécs éjszakai vonatok. A járatok fennmaradása érdekében elindított Save Nightjet elnevezésű petíciót viszont már hatvanezernél is többen írták alá.
A szerelvények a keleti parti nagysebességű vonalon, a Washington DC-t Philadelphián és New Yorkon át Bostonnal összekötő Northeast Corridoron emelik az amerikai nemzeti vasúttársaság prémiumszolgáltatásának színvonalát.
A Cseh Vasutak utasok körében végzett felmérése szerint a vonatok minőségének átlaga a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően évről évre nő.
A ČD és az ÖBB hivatalosan is közölte, 2025 decemberében indítja közös nemzetközi távolsági szolgáltatását a Bécs–Grác–Klagenfurt–Villach útvonalon. Comforjettel.
A nemzeti ünnepen várhatóan sokkal többen utaznak közösségi közlekedéssel a különböző rendezvényekre, ezért az előzetes jegyértékesítéseket figyelve nagyobb kapacitással indulnak az intercity- és az esti elővárosi vonatok, valamint a HÉV-ek.
A Talgo által megépített nagysebességű ingaszerelvények első stokkjai várhatóan a decemberi menetrendváltással állhatnak forgalomba.
Egyre több ComfortJet szerelvény áll forgalomba, eltűnik az eurocity-kategória, ezzel együtt a Hungária EC is. Cseh railjetek Prága és Budapest, Hamburg, Villach felé, majd májustól Koppenhágába is.