Civil siker a cívis városban

iho   ·   2014.10.16. 21:15
00kicsi

Bár még nincs használatban, de műszakilag elkészült a Böszörményi úti villamosmegálló mellett az az új buszmegálló és a gyalogátkelőhely, amelyet még a 2-es villamos indulása előtt az egyesület javasolt – ezzel kiköszörülték az átszállások hiánya okozta egyik csorbát. A tervek szerint a Hajdúböszörmény felé közlekedő helyközi járatok is ebben a megállóban fognak megállni. Az új gyalogátkelőhely kialakításával nemcsak harmadára csökken az Árpád Vezér Általános Iskola melletti autóbuszmegálló és a villamosmegálló távolsága, hanem biztonságosabbá válik a megközelítés is, hiszen a nagy kerülő miatt sokan az úttesten keltek át azért, hogy elérjék a villamost. Várhatóan október végétől már itt fognak megállni az autóbuszok. Az egyesület ezúton is köszöni, hogy végre egy olyan, általuk is támogatott megoldás valósulhatott meg, amely példát mutathat más beruházások tervezéséhez.

Ilyen volt – ilyen lett<br>(forrás: Derke)

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) cikke nyomán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek