De, ez a MÁV még az a MÁV!

Az internet korában is vannak helyzetek, melyek fizikai helyváltoztatást tesznek szükségessé. Ha szerda délután öt órakor Pakson elintéznivalónk van, közben pedig be kell iktatni egy gyors munkalátogatást az első magyarországi organikusan tervezett parkoló utolsó simításaival kapcsolatban a Margit-szigeten, akkor Vácról késő délelőtt kell elindulni. Az Budapest és Paks közötti út lefolyását meghatározó előzetes döntés úgy szólt, hogy ameddig csak lehet, vaskeréken utazunk. Nem csak a vasút lárpúrlár előnyben részesítése miatt, hanem azért is, hogy a főbb és ismert, az ország középpontjából a perifériák felé vezető útvonalak mellett erre merőleges irányokat is be lehessen járni, mert itt lehet valójában az élet sűrűjébe betekinteni. Kényelmetlen módszer, de igaz képet ad.

Tehát a népligeti buszpályaudvar és Szekszárd között közlekedő gyors és kényelmes buszok elfelejtve, menetrendi kereső is elfelejtve, jobban mondva: a prekoncepciónak áldozatul dobva. A prekoncepciót a térkép hozza magával, melyre pillantva racionális döntésnek tűnik, hogy sárbogárdi átszállással Nagydorogig vonatozunk, onnan Paksig buszozunk.

A Margit-szigeti munkák megtekintése után a világ legdrágább, négyzetméterenként harmincezer forintba kerülő, gyöngykavics-műgyanta-bevonatú járdáján gyalog kell végigcsapatni a szigeten, 13.50-kor indul a Tenkes IC a Déliből, amely az Érd-környéki átépítések hatására lépésben teszi meg az utat Százhalombattáig. Érden az aluljáró szerkezete már erőteljesen készül, Százhalombattáig egyvágányozunk, mellettünk a másik vágány hűlt helye.

Meleg van, a harmadosztályú bériroda-fílinget hozó, kocsinként három, utólag a mennyezetre applikált klímaberendezés viszonylagos hűvösséget teremt a kocsiban, bár a szomszéd társaság nagy hangon szidja a hőmérsékletet. Egymás bujtogatása addig fajul, míg demonstratíve átvonulnak a szomszéd halbiba, ahol minden finom lesz állítólag, a lehúzható ablakokon át klassz szellő fogja átjárni a kocsit. A szomszéd halbi vezérlőkocsi, ami az érvényben lévő előírásoknak megfelelően természetesen a cirmos Szili mögött fut, orrával a mozdony felé. Hungarikumok listájára kívánkozó jelenség. Azt nem egészen értjük, hogy milyen alapon kértek el ezért az útért még 450 forinttal többet, lehet, hogy a kocsi mennyezetére eszkábált, egyelőre vak monitorok majdani esetleges beüzemelése után annyit fog ugrani a komfortfokozat, hogy ez természetes lesz.

Sárbogárdon gyors és problémamentes átszállás a Baja felé igyekvő Uzsgyiba. Az orosz motorvonat szépen pirul a napon, a klíma természetesen nem működik benne. Megkérdezem a kalauzt a klímahelyzetről, állítólag reggel még működött, de már az első úton bekrepált, reménye szerint holnap ismét működni fog már. Elképzelem a helyzetet, ahogy este, a szolgálatból kiálló Uzsgyit valahol, egy képzeletbeli, patikatisztaságú depóban ellepik a narancssárga overallt és MÁV Gépészet-kitűzőt viselő, frissen vasalt szakemberek, akik a magukkal hozott alukofferek tetejét felpattintva, fehér ujjatlan kesztyűben állnak neki a klímaberendezés javításának.

Kocsioldalanként három–három ablak felső része billenthető, úszunk az izzadtságban. Új dizájnelem az átláthatatlan ablak, amellyel a vasút nyilván a vasút melletti rongyos-Magyarország látványától igyekszik megkímélni az utazót. Ezúttal a menetirány szerinti jobb oldalon lévő,  nyugatra tekintő ablakokat homályosították el, kivétel nélkül. Azért azokat, mert az állomásépületek a másik, bal oldalon állnak, így a mindenfajta utastájékoztatást nélkülöző vonalon az egyetlen tájékozódási pontot, az éppen elhagyott állomás névtáblájának leolvasását nem kívánják ellehetetleníteni.

Nagydorog a harmadik megálló a vonalon, ketten szállunk le egy lánnyal. Rajta hátizsák és egy egyik kerekét elvesztett gurulós bőrönd. A bőrönd láthatóan halálra van ítélve, a kerék helyén tenyérnyi lyuk tátong már a földön való vonszolástól. Az állomás előtti teret betölti az aszfalton húzott bőrönd zaja, megkérdezem, segíthetek-e, de elutasításba ütközöm. Annyit megtudok, hogy a lány Hollandiából igyekszik haza Sárszentlőrincre. A nap kontrasztja.

Az intermodális csomópont működik, fűrészfogas buszvégállomás, fedett esőbeálló. A szegélyek és az útburkolat mára egy szintbe került. Két busz áll bent, a vasútvonaltól két irányba visznek. A vezető nyitott ingben hűsöl a busz árnyékában, majd beül a helyére, ez a jel az indulásra. Utas kettő van, egyikük már Nagydorog túlvégén leszáll. Így, egy utassal dülöngélünk végig a csupa kátyú úton, igazi karácsonyfajáratként betérünk Pusztahencsére és Györkönybe, felszálló egyik helyen sincsen. Végigzongorázom fejben a lehetőségeket, hogyan lenne megspórolható a napi többször három kilométeres felesleges betérő: utazási igényt jelző lámpa az elágazásban? Ha zöld, betérünk az utasért, ha piros, továbbmegy a busz? Mobiltelefonos applikáció? Egy biztos: ha ez a jármű vonat lenne, kiszednék a menetrendből, ha ez az útvonal vasút lenne, megszüntették volna régen.

A buszon forró szél lebegteti a függönyöket, a vezető homlokán izzadtság gyöngyözik. Iszonyatosan csattogva felérünk egy vízválasztóra, innen elénk tárul a Duna-menti síkság az atomerőművel. Paks első házainál két felszálló, beérünk a buszvégállomásra, dolgom után nézek.

18.50-kor indul az utolsó busz vissza, Nagydorog felé, de már kint vagyok húsz perccel korábban. Látom begördülni az utolsó közvetlen pesti buszt is, Eurolines, egy pillanatra megingok, ezzel kevesebb mint két óra alatt a Népligetnél lennék, kényelemben. Aztán megcsököm magamat, döntöttem, marad az eredeti útiterv.

Visszafelé négyen vagyunk utasként a buszon Pusztahencséig, ketten Nagydorogig, az üres buszhoz képest jelentéktelen a visszaúti utasszám-növekmény. Most jéghideg az utastér, a vezető az ismerős lánynak az első ülésen a kabrióról beszél büszkén, amit két hete vett. Érdekes ez a különbség: vonaton az ember vasútmodellekről szóló beszélgetést hall, esetleg tudálékos értekezést a vágányépítésekről, biztberekről. Buszon a gumikerekűek szolgálnak témaként.

Nagydorogon most nem olyan jó a csatlakozás, ötven percet kell várni a sárbogárdi vonatra. Elindulok felderíteni a cseppet sem kies állomást, benézek az élőállat-rakodó romjai közé, amikor a környékbeli kutyák mozgolódni kezdenek. A szúnyogok is támadásba lendülnek, bemenekülök a hűvös, csendes, magányos váróterembe, valahogy eltelik az ötven perc, Bézé érkezik Baja felől. Rétszilasnál elhagyjuk a bejárati jelzőnél ácsorgó Tubes IC-t és előrevágtatunk Sárbogárdig, az IC blokkra követ minket, ezek szerint nyolcvanas tempóval. Kifigyelem, hogy horvát fülkés kocsi is van az IC-n, Sárbogárdon úgy helyezkedem, hogy oda szállhassak fel. Teljes siker, a kocsi jéghideg, üres és a startos IC-hez képest (igen, sajnos a közvetlenül mögötte futó ammendorfihoz képest is) elképesztően jó minőséget képvisel. Az út folyamán többször megcsodálom a kapaszkodóként és ruhafogasként egyszerre működő faliszerelvényeket, és a finoman az ablak keretébe süllyedő napvédő rolót.

Megcsodálni van idő, több is mint kellene, mert megállunk Pusztaszabolcson, Dunai finomítónál és Százhalombattán, többször tíz–húsz percekre. Ehhez adódik hozzá a tötymörgés Érd térségében. Kelenföldre háromnegyed órás késéssel érünk, fújhatom a tervezett 22.48-as szobi vonatot a Nyugatiból. Kelenföld előtt jön a kalauz, megkérdezi, hogy van-e szükségem igazolásra a pótjegy visszatérítése miatt. Értetlenkedem, azt gondolva, hogy a pótjegy ára automatikusan visszajár most, majdnem egyórás, vasút hibájából létrejött késés után. Értetlenkedésemet látva magamra hagy, de előtte szól, hogy ezer forint alatt nem térítenek vissza, gyűjtenem kell az igazolásokat, majd amikor összegyűlik ezer forintnyi (azaz három), odajárulhatok a kisablakhoz. Nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel élek magamban, hagyom a francba az egészet – ekképpen nyilvánvalóan a vasút szekerét tolom, ami pontosan erre a magatartásra játszik. Nem érdekel, éjszaka van, álmos vagyok. Éjjel fél egykor végre Vácra ér a vonat. Paksi buszpályaudvartól váci állomásig majdnem hat óra volt az út.

A paksi buszvégállomáson hozott döntés ezek szerint életem egyik legrosszabb döntése volt. Betekintettünk az élet sűrűjébe, de az ár magas volt. És még vissza sem térítik.

* * *