Devecz Miklós lett az MVK új vezetője

iho   ·   2013.05.07. 14:13

Megelégelve a város tömegközlekedésében egyre jobban eluralkodó káoszt, a miskolci polgármester kezdeményezésére új vezetőt neveztek ki a Miskolci Városi Közkekedési Zrt. elére. A cég tulajdonosa, a Miskolc Holding Zrt. a közlekedési cég élére a MÁV korábbi személyszállítási főigazgatóját, Devecz Miklóst nevezte ki vezérigazgatónak, munkáját a poszt korábbi tulajdonosa, Kókai Ernő segíti majd cégvezetőként.

Devecz Miklós 1956-ban született, a lengyelországi Wrocławban (Boroszlón) szerzett villamosmérnöki diplomát, majd közgazdaságból a Newport Universityn doktorált. Több mint tizenöt éve dolgozik vezetőként, elsősorban közlekedési cégeknél. A Magyar Optikai Műveknél, majd a Flextronics elektronikai szerződéses gyártó magyar részlegénél volt különböző vezető posztokon, majd a cég európai stratégiai igazgatója lett. Később, 2005 és 2007 között a MÁV személyszállítási főigazgatója volt. Ebben az időben szervezték a későbbi Startot, kezdték el bevezetni az integrált ütemes vasúti menetrendet, a kör-IC-t. A MÁV után a Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, majd a cseh OKD Doprava magánvasút következett. Legutóbb a BKK Parking Kft.-t vezette.

Kapcsolódó hírek

Közút Vasút Autóbuszközlekedés Városi vasút

Így közlekedhetünk augusztus 20-án a fővárosban

BKK/iho   ·   2025.08.18. 18:00

A nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a fővárosban több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni. A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat. Mindezek érintik a közösségi közlekedést is.