Dugódíj helyett hídpénz jöhet

MTI   ·   2012.06.18. 08:06

A főváros vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal – írta hétfői számában a Népszava. Tarlós István főpolgármester a lap kérdésére megerősítette, hogy ezt a lehetőséget is vizsgálják.

A jelenlegi elképzelések szerint a Duna-hidakon való átkelésért kellene egyszeri díjat fizetni. Itt is lehetnének kivételek, de a lap szerint a „helyben lakók” fogalma nehezen lenne értelmezhető. Az eddigi információk arról szóltak, hogy a behajtásonkénti négy-ötszáz forintos dugódíjat Pesten vagy a Nagykörúton belül, vagy a Hungária körúton belül kell fizetni, illetve a kettő együttes alkalmazása is elképzelhető.

A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt a lapnak, de általánosságban azt hozta fel mellette, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy a hídpénz hozna-e akkora bevételt, mint a dugódíj. Az ötlet már 2007-ben is felvetődött. Ez esetben a behajtási díjhoz kapcsolódó zóna jelképes nagyságú lenne, gyakorlatilag a hídfőkre korlátozódna. Tarlós szerint ezt a megoldást adott esetben az unió is elfogadhatja.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.