Eddig problémamentesen működik az új útdíjrendszer Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.12.06. 12:00
myto_01

Az új műholdas követési technológiával működő útdíjrendszer, amelyet a CzechToll-Sky Toll cseh-szlovák konzorcium üzemeltet december elsejétől, eddig problémamentesen működik, sőt az előrejelzett hosszú kamionsorok, dugók sem alakultak ki a határátkelőkön a belépési oldalon. Az első munkanapon, december 2-án az új útdíjrendszer több mint 40 millió korona összegű útdíjat szedett be. Az első napon (vasárnap) 8 millió koronát szedtek be a fuvarozóktól. Az új útdíjrendszer az első nyilvánosságra hozott adatok szerint hozzávetőlegesen ugyanannyi bevételt termel az országnak, mit az előző, hiszen november utolsó hétfőjén, amikor még a Kapsch által üzemeltetett útdíjrendszer működött, a napi bevétel 40,7 millió korona volt.

Az új útdíjrendszerbe december első napjaiban 322 ezer gépkocsi volt regisztrálva, ami még mindig elmarad a várt 458 ezer gépkocsitól. A fuvarozóknak pedig eddig összesen 233 ezer fedélzeti egységet küldtek ki. A cseh fuvarozótársaságok 93 százaléka már regisztrált az új rendszerbe a statisztikák szerint, a külföldi fuvarozócégek vannak ebből a szempontból lemaradva.

(fotó: mdcr.cz)

A határátkelőkön egyelőre úgy látszik, hogy nagyobb fennakadást nem okoz a regisztráció. A leghosszabb sorok eddig a szlovák-cseh határon Lanžhotnál és a D8-as autópályán, a Németország felől érkező oldalon alakultak ki. A cseh vámosok eddig 38 esetben regisztráltak mulasztást, a legtöbb esetben a rosszul, vagy egyáltalán nem beszerelt fedélzeti egységek miatt.

Az új műholdas technológián alapuló útdíjrendszer üzemeltetésére irányuló közbeszerzési pályázatot a Petr Kellner cseh milliárdos üzletember tulajdonában lévő PPF Csoporthoz (a Telenor jelenlegi tulajdonosa) tartozó CzechToll és a szlovák SkyToll konzorcium nyerte. A tízéves időszakra terjedő üzemeltetésért 10,75 milliárd koronás (140 milliárd forint) árajánlatot tettek. Csehországban 2007 óta működik útdíjrendszer, amit eddig a Kapsch üzemeltetett. Az útdíjrendszer a bevezetése óta a cseh államnak 108 milliárd korona bevételt hozott.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek