Egyre többen és többen vasvilláznak

iho/vasút   ·   2023.10.20. 11:30
tramtrain_szeged

Töretlen a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos (tram-train) népszerűsége: az októberi utasszámlálás alapján munkanapokon átlagosan közel négyszázzal több utazásra használják a járatokat, mint májusban, pénteken és szombaton pedig több mint kétszer annyian utaznak.

A kényelmes és korszerű járműtípus új fejezetet nyitott a térség közösségi közlekedésében. A Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train megbízható, menetrendszerű közlekedése egyre több utas számára vonzó alternatíva, amihez hozzájárult az idén bevezetett új ország- és vármegyebérlet is.

A legtöbben továbbra is munkanapokon, a reggeli és délutáni hivatásforgalmi időszakokban (munkába vagy iskolába eljutáshoz, illetve hazautazásra) választják a vasútvillamost, sőt, az utasok száma további közel tíz százalékkal emelkedett a legnépszerűbb órákban a két Csongrád-Csanád vármegyei jogú város között. Jelentős emelkedést mutat a tram-train szolgáltatásait hétvégén igénybe vevők száma is: a májusi adatokhoz képest átlagosan naponta 345 fővel választották többen a közösségi közlekedés új megoldását. Ugrásszerűen megemelkedett a pénteki és szombati éjszakai járatok népszerűsége is, hiszen az utasforgalom több mint a kétszeresére nőtt. A vármegye- és országbérlet bevezetésének pozitív hatása egyértelmű a térségben is: az eredmények azt mutatják, hogy jelentősen többen veszik igénybe a vasútvillamos-járatokat a Szeged és Hódmezővásárhely közötti közlekedésben is.

A vasútvillamosra a MÁV applikáción, valamint a megállóhelyi és a fedélzeti jegykiadó-automatákon, illetve a MÁV-Start pénztárakon kívül a hódmezővásárhelyi és a szegedi autóbuszpályaudvarokon és Szegeden, a Széchenyi téren lévő partneri pénztárnál is lehet díjtermékeket vásárolni. A tapasztalatok szerint az utasok a fedélzeti automatákat részesítik előnyben.

A tram-train közlekedésével és díjszabásával kapcsolatosan minden információ  megtalálható a www.mavcsoport.hu/tramtrain vagy www.mavcsoport.hu/vasutvillamos oldalon.

(Nyitóképünk forrása: MÁV Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek