Együttműködés a balesetek ellen

MTI   ·   2012.02.10. 15:24

Együttműködési tervet írt alá pénteken Nagyváradon a román és a magyar rendőrség parancsnoka azoknak a közlekedési baleseteknek a megelőzésére, amelyekben a két ország állampolgárai érintettek.

A román állampolgárok által vezetett gépkocsik magyarországi baleseteinek a számát és a magyar állampolgárok által vezetett gépkocsik romániai baleseteinek a számát hivatott csökkenteni az az együttműködési terv, amelyet pénteken Nagyváradon írt alá Liviu Popa, a román rendőrség parancsnoka, és Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Az együttműködési terv 2012-re érvényes, és évente meghosszabbítható.

Az aláírási ceremónia után Hatala József az Agerpress szerint elmondta: elemezték a határ két oldalán történt baleseteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy rendkívül fontos a két rendőrség munkájának és erőforrásainak az összehangolása. Hozzátette, hogy a dokumentum az együttműködés keretét, szabályait rögzíti.

„Az a lényege, hogy a határ térségében minél biztonságosabbá tegyük a közlekedést” – hangsúlyozta.
Liviu Popa példaértékűnek tartja a két rendőrség együttműködését. Megemlítette, hogy 2011-ben először csökkent az 1990-es szint alá a romániai autóbalesetekben életüket vesztett személyek száma.

Cristian Ciocan, a román rendőrség szóvivője elmondta, hogy az együttműködési terv kidolgozását a két ország területén történt olyan balesetek gyakorisága tette szükségessé, amelyekben a másik ország állampolgárai voltak érintettek. 2011-ben Romániában 48 ilyen autóbaleset történt, amelyekben 15 magyar állampolgár vesztette életét, és 37 magyar állampolgár szenvedett súlyos sérüléseket. Magyarországon az elmúlt évben 304 balesetet okoztak román állampolgárságú autóvezetők, ezek közül 25 követelt halálos áldozatot, 103 esetben volt súlyos sérültje a balesetnek.

Ciocan szerint az aláírt dokumentum lehetővé teszi, hogy a határ mindkét oldalán együtt járőrözzenek a román és a magyar rendőrök, közösen ellenőrizzék a közlekedési szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát és a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályok tiszteletben tartását.

Kapcsolódó hírek