Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-Start és a Kecskeméti Közlekedési Központ

iho/vasút   ·   2019.11.16. 09:00
mav-kecskemet0

Az együttműködés célja a versenyképes, térségi szinten koordinált, a felmerülő utazási igényeket követő magas szolgáltatási színvonalú közlekedési közszolgáltatási rendszer kialakítása. Ennek értelmében a két vállalat kölcsönösen támogatja egymás munkáját, kiemelt céljuk Kecskemét közösségi közlekedési elérhetőségének fejlesztése, a helyközi vasúti és a helyi autóbuszos személyszállítási szolgáltatások összekapcsolása. A szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően megvalósul a Kecskemét és Budapest közötti vasúti és helyi magas színvonalú, integrált közszolgáltatások biztosítása, akár a háztól-házig történő utazások esetében is.

  • A közös célok érdekében a közlekedési hálózatot, az infrastruktúrát és az utasforgalmat vonzó létesítményeket érintő fejlesztések elképzeléseit a két vállalat megosztja egymással, hogy összehangolt, közös koncepciókat dolgozhassanak ki.
  • A fejlesztési elképzelések és az utasforgalmi információk alapján összehangolt, egységes menetrendi javaslatokat dolgoznak ki Kecskemét közösségi közlekedési kiszolgálására vonatkozóan a helyi, a regionális és a távolsági utazási igények magas színvonalú, hatékony kielégítése érdekében.
  • A menetrendi javaslathoz kapcsolódóan díjkedvezménynyújtásból, a helyi és a vasúti díjszabásból adódó további tarifális együttműködési lehetőségeket dolgoznak ki a vonzóbb térségi közösségi közlekedési tarifarendszer létrehozása érdekében. A cél, hogy 2020 nyarán bevezessék a tarifális és menetrendi fejlesztéseket.
  • A megállapodásban rögzített célok elérése érdekében a felek operatív munkacsoportokat hoznak létre, és az évenként elkészített és egyeztetett munkaterv szerint végzik el az adott évre kitűzött feladataikat.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az alföldi nagyváros vasútállomása jelentős vasúti forgalmat bonyolít le, hiszen naponta átlagosan hetvenegy személyszállító vonat indul és érkezik a pályaudvarra, és több mint négyezer utas fordul meg itt. Kecskemét legjelentősebb utasforgalmi irányai Budapest, Cegléd, Szolnok, Kiskunfélegyháza és Szeged. Folyamatos a fejlődés a várost érintően. 2019. május 27-étől a reggeli időszakban új menetrendi struktúra került bevezetésre Kecskemét–Budapest viszonylatban, amelynek keretében új sebes- és gyorsított vonatok közlekednek a megyeszékhely és a főváros között, rövidebb menetidővel, átlagosan harminc percenkénti vonatgyakorisággal. Október közepétől a Budapestről Kecskemétre naponta induló 7028-as számú járat, húsz perccel később, 22:03-kor indul és zónázó vonatként közlekedik a Nyugati és Cegléd között; ezzel a kecskeméti lakosok gyorsabb eljutási lehetőséget választhatnak este 10-kor. Tovább az állomásra érkezők biztonságos és kényelmes parkolását segíti az október elején átadott, hatvanöt személygépkocsi és ötven kerékpár tárolására alkalmas parkoló, amit az önkormányzattal együttműködésben a vasúttársaság saját forrásból épített.”

Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere elmondta: „Kecskemét közösségi közlekedése szempontjából kiemelt időszakot élünk, hiszen a héten döntött a közgyűlés arról, hogy mely cég végzi majd a helyi közösségi közlekedési szolgáltatást. Most pedig egy olyan megállapodást sikerül útjára indítani, amelynek segítségével új lehetőségek nyílnak meg a közösségi közlekedést előnyben részesítő lakosságnak.”

Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője kiemelte: „A jövőben a MÁV Starttal közösen alakítjuk ki azokat a díjtermékeket, amelyekkel egyaránt használható a helyi autóbuszos közlekedés és a vasúti személyszállítás az érintett városon belüli szakaszokon. Az együttműködésnek rövid, közép és hosszabb távú céljai egyaránt vannak, amelyek segítségével valós alternatívát nyújthatunk az egyre növekvő személygépjármű közlekedéssel szemben.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek